Pozitív a brit egészségügyi miniszter koronavírus-gyorstesztje

Sajid Javid

Pozitív lett Sajid Javid brit egészségügyi miniszter koronavírus-tesztje. Ezt Javid személyesen jelentette be szombaton.

A miniszter a Twitteren közzétett videójában elmondta: előző este "kissé bizonytalanul" érezte magát, ezért szombaton elvégzett egy koronavírus-gyorstesztet, amelynek eredménye pozitív lett.

Javid elmondta azt is, hogy ezután alávetette magát egy PCR-szűrésnek, amelynek eredményét még várja, és addig otthonában elkülönítésbe vonult.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapta, és tünetei nagyon enyhék.

A koronavírus-fertőzésen még tavaly Javid hivatali elődje, Matt Hancock és Boris Johnson miniszterelnök is átesett.

Hancocknak szintén csak enyhe tünetei voltak, Johnson azonban kórházi kezelésre szorult és három napig intenzív osztályon ápolták.

Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a felnőtt brit lakosság csaknem 88 százaléka - 46,2 millió ember - már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, közülük 35,5 milliónak - 67,5 százaléknak, vagyis a felnőttek több mint kétharmadának - a második oltási adagot is beadták.

Egyöntetű szakértői vélemények szerint a világviszonylatban is magas nagy-britanniai oltottsági arányok eredménye, hogy jóllehet jelentős ütemben nő a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma, összehasonlíthatatlanul enyhébb ívben emelkedik a súlyos megbetegedések és a Covid-19 betegség okozta halálozások számát jelző görbe, mint az előző brit járványhullámok idején.

A brit kormányon belül Sajid Javid az egyik fő szószólója a még érvényben lévő járványellenes korlátozások feloldásának, és ez a kormány döntése alapján hétfőn meg is történik.

Ugyancsak hétfőtől karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Angliába azok, akik a brit kormány által sárga kategóriába sorolt, vagyis fokozott járványkockázatúnak ítélt országokból - köztük Magyarországról - érkeznek, és előzőleg a brit oltási program keretében a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját megkapták.

A kormány azonban az utolsó pillanatban Franciaországot kivette a hétfőtől életbe lépő új szabályozás hatálya alól, azzal az indokkal, hogy Franciaországban terjed a koronavírus először Dél-Afrikában azonosított béta változata.

Francia részről értetlenséggel fogadták a londoni döntést.

Véronique Trillet-Lenoir francia európai parlamenti (EP) képviselő, az EP közegészségügyi bizottságának tagja szombaton a BBC brit közszolgálati rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy Franciaországban "egyáltalán nincs jelen" a béta vírusvariáns, ezt a változatot csak néhány tengerentúli francia területen észlelték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?