Ponta benyújtotta lemondását

Bukarest |

<p>Victor Ponta román miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy benyújtotta lemondását tisztségéről, és döntését a 32 halálos áldozatot követelő bukaresti tűzvész miatt érzett felelősségével indokolta.</p>

 A miniszterelnök azt követően döntött így, hogy kedd este 25 ezren tüntettek Bukarestben az ő lemondását is követelve Gabriel Oprea belügyminiszterrel, miniszterelnök-helyettessel és Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármesterrel együtt. A spontán tiltakozás amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők nem vállalták a felelősséget a múlt pénteki  tűzvészért.

Ponta bukaresti sajtótájékoztatóján kijelentette: kötelességének érzi megállapítani, hogy legitim a társadalom haragja, és nem akarja a miniszterekre és a helyi hatóságokra hárítani a felelősséget. "Nem akarok az emberekkel harcolni, nagy hiba lenne és mindenkinek rosszat tenne" - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: reméli, hogy a lemondása kielégíti a tüntetők követelését. Közölte, hogy az új kormány felállásáig kabinetje ellátja az ügyvezető kormány feladatait. 

A kormányfő lemondását előbb Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jelentette be, de ő azt mondta, azért van szükség erre, mert a szociáldemokraták koalíciós partnere nem akart felelősséget vállalni, és nem értette meg, hogy nem lehet a társadalomtól elszakadva politizálni. Dragnea Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettesre, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnökére utalt, aki a sajtóban megjelent hírek szerint jogtalanul használt rendőri felvezetést a bukaresti közlekedésben, és egy útja során a gépkocsiját felvezető rendőr halálos balesetet szenvedett.     Gabriel Oprea közölte, közösen hoztak döntést Victor Ponta távozásáról.

Az UNPR közleményében tudatta, hogy Victor Ponta lemondása után is támogatja a koalíciót, és kész arra, hogy új kormányzó többséget hozzon létre a PSD-vel. A Digi 24 hírtelevízió ugyanakkor tudni véli, hogy a történtek után a PSD nem óhajt többet kormánykoalíciót alkotni az UNPR-vel, amely a mérleg nyelve szerepét tölti be a parlamentben.

Szerdán Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester is bejelentette lemondását. Elmondta: teljesen indokolt a lakosság haragja, és az áldozatok tiszteletének jeleként nyújtja be lemondását.

A demonstrációt egy Facebookon szerveződött csoport eredetileg a negyedik kerületi polgármester lemondatása érdekében hirdette meg, mivel sokan őt tartják felelősnek, amiért engedélyezte és egy éven át sosem ellenőrizte a tűzvédelmi előírásokat kijátszó Colectiv-klub működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?