Polanski nem kerülhet szabadlábra

Bern |

<p>A svájci igazságügyi minisztérium bejelentette: elutasította Roman Polanski lengyel származású filmrendező kérelmét, hogy helyezzék szabadlábra, amíg a kiadatásáról döntenek.</p>

Folco Galli, a tárca szóvivője elmondta: a svájci kormány szerint nagy a kockázata annak, hogy Polanski szabadlábra helyezése esetén megszökik. Roman Polanski jelenleg egy svájci börtönben várja a döntést esetleges kiadatásáról az Egyesült Államokba, egy több mint harminc évvel ezelőtti szexuális bűncselekmény miatt.
    A zongorista Oscar-díjas rendezőjét szeptember 26-án vették őrizetbe Zürichben, ahová egy filmfesztiválra érkezett. Az Egyesült Államok 1977 óta akarja felelősségre vonni Polanskit, aki az ellene felhozott vádak szerint alkohollal és kábítószerrel kínált, majd szexuális kapcsolatot létesített egy akkor 13 éves kislánnyal. Az ítélethirdetés előtt azonban Franciaországba szökött, és azóta sem tette be a lábát az Egyesült Államokba. A svájci hatóságok szeptemberben egy 2005-ben kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el.
    Az utóbbi három évtized során Franciaországban dolgozó és családot alapító rendező az utazásai során mindig is gondosan kerülte az olyan országokat, amelyeknek kiadatási egyezményük van Amerikával. Bár Svájc is aláírt egy ilyen egyezményt, a rendező mégis szívesen időzött az észak-svájci Gstaadban lévő házában. A svájci igazságügyi minisztérium szóvivőjének, Giudo Balmernek az elmondása szerint végül egy "precíz tájékoztatásnak" köszönhetően tudták meg, hogy Polanski "mikor és hova fog érkezni, s ez tette lehetővé a letartóztatását".
    Peter Cosandey, nemzetközi bűnüldözésben jártas egykori zürichi ügyész már korábban úgy vélte, "vajmi kevés esély van arra, hogy Polanskit kiengedjék a börtönből", hiszen más ország állampolgára és nagy a kockázata a szökésének. A svájci törvények értelmében az Egyesült Államoknak 60 napja van arra, hogy Polanski kiadatását kérje, bár Galli szerint valószínűleg nem lesz szükség ennyi időre a dokumentumok benyújtásához. Az ügyet jelenleg a svájci Szövetségi Bűnügyi Bíróság tárgyalja, de eljuthat akár az ország legmagasabb jogi szervéhez, a Szövetségi Bírósághoz is, ez idő alatt pedig Polanski a svájci börtönök "vendégszeretetét" lesz kénytelen élvezni.
    A számos politikus és tekintélyes amerikai híresség támogatását élvező Polanski egyébként még 1993-ban kötött egy 500 ezer dollárról (90,5 millió forint) szóló megállapodást egykori "áldozatával" Samantha Geimerrel, aki már rég megbocsátott a rendezőnek és maga is a szabadon engedéséért harcolók táborát szélesíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?