Pokolgépes merénylet Nigériában

Kano/Kaduna |

<p>Pokolgépes merényletet követtek el húsvét vasárnap az észak-nigériai Kaduna város egyik keresztény templomának közelében. A mentők szerint legalább húszan meghaltak.</p>

Környékbeli lakosok elmondása szerint egy robbanóanyaggal megrakott autó robbant fel a templom közelében.

Egy szemtanú azt mondta: öngyilkos merénylet történt, a merénylő egészen a templomig akart eljutni járművével, de rendőrök megállították, s visszafordították. Miközben elhajtott, az autó felrobbant, és a sofőrrel együtt meghalt több motorkerékpáros. Megrongálódtak a közelben álló autók, és betörtek a házak ablakai - tette hozzá.

A rendőrség megerősítette azt, hogy pokolgép robbant, de mást egyelőre nem volt hajlandó mondani. Az AFP egy mentőtisztre hivatkozva két robbanásról számolt be. Állítólag két gépkocsi robbant fel a templommal szemben.

A nigériai hatóságok a keresztények ünnepére, húsvétra készülvén megerősítették a biztonsági intézkedéseket a főleg muzulmánok lakta északi országrészben, mert attól tartottak, hogy a Boko Haram iszlamista szervezet ismét elkövet a tavaly karácsonyiakhoz hasonló merényleteket. Az akkori legsúlyosabb merényletben 44 ember halt meg és több mint 50 megsebesült egy templomnál.

Az afganisztáni tálibokhoz hasonlóan lazán szerveződő Boko Haram már több száz embert ölt meg az idén pokolgépes, illetve lőfegyveres támadásokban Nigériában. Főleg rendőröket, katonákat és kormánytisztviselőket vesznek célba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?