Perelni fog Chicago a "menedékvárosok" szövetségi támogatásának tervezett megvonása miatt

Chicago |

<p>Chicago egy szövetségi kereset beadásával fogja folytatni harcát Donald Trump amerikai elnök bevándorlási politikája ellen, mivel meggyőződésük szerint törvénysértő lenne, ha a szövetségi kormány megvonná a közbiztonság javítását szolgáló támogatásokat az úgynevezett &quot;menedékvárosoktól&quot; - jelentette be vasárnap Rahm Emanuel, az illinois-i metropolisz polgármestere.</p>

Rahm Emanuel azt mondta, "nem hagyjuk magunkat az értékeink megváltoztatására rákényszeríteni, befogadó város vagyunk, és az is maradunk".

A vonatkozó keresetet hétfőn nyújtják be.

Illetékesek szerint Washington új pályázati feltételeket készül bevezetni a közbiztonság fejlesztését szolgáló támogatások odaítélésénél, elvárva a pályázó városoktól, hogy osszák meg információikat a szövetségi bevándorlási hatóságokkal. A város vezetői ugyanakkor azt állítják, hogy a tervezett feltételek alkotmánysértőek.

Chicago tavaly mintegy 2,3 millió dollárhoz (hozzávetőleg 590 millió forinthoz) jutott az ilyen célú szövetségi támogatásból, s az összeget rendőrségi gépjárművek beszerzésére fordította.

Az Egyesült Államokban menedékvárosoknak nevezik azokat a településeket, amelyek illegális bevándorlókat fogadnak be. Donald Trump egyik első, január 25-én kelt elnöki rendelete értelmében a republikánus kormányzat megvonja a szövetségi támogatást ezektől a városoktól, ha nem működnek együtt a szövetségi bevándorlási és rendfenntartó erőkkel az illegálisan ott-tartózkodók kitoloncolásában.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter tíz napja megismételte, hogy a szóban forgó nagyvárosok dollármilliókat fognak veszíteni a szövetségi támogatások elosztására létrehozott új pályázati rendszerben, ha nem toloncolják ki az illegális bevándorlókat.

Ian D. Prior, az igazságügyi minisztérium szóvivője, akitől újságírók reagálást kértek Rahm Emanuel bejelentésére, vasárnap e-mailes válaszában azt írta: "2016-ban több embert öltek meg Chicagóban, mint New Yorkban és Los Angelesben együttvéve. Úgyhogy különösen tragikus, hogy a polgármestert kevésbé aggasztják ezek a megdöbbentő számok, mint az, hogy az idejét és az adófizetők pénzét bűnöző idegenek védelmére költse, még nagyobb kockázatnak téve ki Chicago közbiztonságát."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?