Példátlanul sok embert végeztek ki idén Szaúd-Arábiában

Rijád |

<p>Harmincnyolc embert végeztek ki Szaúd-Arábiában az év eleje óta, és ez a szám magasabb minden korábbinál - írta szerdai jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, miután az előző napon három bűnözőt fejeztek le nyilvánosan az ultrakonzervatív sivatagai királyságban.</p>

Az idén kivégzettek között szaúdi és külföldi állampolgárok egyaránt voltak. Az érintettek közel felét kábítószerrel kapcsolatos ügyekben találták bűnösnek. Az AFP francia hírszolgálat értesülései szerint 2015 eleje óta háromszor annyi embert végeztek ki az öböl menti monarchiában, mint az előző év hasonló időszakában.

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király január 23-án lépett trónra, szakértők szerint azonban a kivégzési hullám még elődje, Abdalláh bin Abdel-Azíz uralkodása alatt kezdődött. "A hatóságok demonstrálni akarják, hogy erősek, és a nép számíthat rájuk az ország biztonságának megőrzésében" - mondta egy neve elhallgatását kérő diplomata. Hivatalos adatok szerint 2010-ben 27, 2014-ben viszont már 87 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában.

A rijádi belügyminisztérium egyelőre nem kommentálta az Amnesty International jelentését. A tárca azonban korábban az "elrettentéssel" indokolta a kivégzések számának növekedését. A saríát, az iszlám törvénykezést szigorúan alkalmazó Szaúd-Arábiában egyebek mellett hitehagyásért, boszorkányságért, nemi erőszakért, emberölésért és kábítószer-kereskedelemért szabható ki halálbüntetés. Az ultrakonzervatív monarchiában a halálra ítélteket általában nyilvánosan lefejezik.

Nemzetközi jogvédő szervezetek gyakran bírálják a szaúdi igazságszolgáltatási rendszer átláthatatlanságát, amely szerintük alkalmat teremt az önkényes ítélkezésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?