Peking nem hosszabbította meg a The New York Times tudósítójának vízumát

Peking |

<p>El kellett hagynia Kínát hétfőn a The New York Times tudósítójának, mert a hatóságok nem hosszabbították meg tartózkodási engedélyét - közölte az amerikai lap kedden.</p>

 

Chris Buckley (45) ausztrál állampolgár több mint egy évtizede tudósított Kínából és lapja a pekingi hatóságok bosszújára gyanakszik. A The New York Times ugyanis leleplező cikkeket közölt a kínai politikai vezetők közeli rokonainak homályos üzleti kapcsolatairól.     A lap tavaly március óta hasztalan kéri pekingi irodája kiszemelt vezetője, Philip Pan akkreditációját, amit szintén összefüggésbe hoznak azzal, hogy a hatóságok így akarnak nyomást gyakorolni a külföldi újságírókra, hogy kerüljék a vezetés számára kényes témákat.     "Korrupcióról kimerítően beszámolnak Kínában, de a magas rangú vezetőket érinthetetlennek tekintik" - írja a lap.    "Az akkreditáció meghosszabbításának megtagadása gyakorlatilag felér a kiutasítással" - nyilatkozta az ügyről egy nyugati diplomata. Buckley vízumproblémája azért keltett meglepetést, mert a Ven Csia-pao kormányfő családjának anyagi ügyeiről közölt leleplezések szerzőjének, David Barbozának "simán" megújították vízumát. Tény viszont, hogy még a cikk megjelenésének napján Kínában blokkolták az újság angol és új, kínai nyelvű honlapját.    A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) New York-i szervezet aggasztónak tartja a pekingi hatóságok nyomásgyakorlását. Ázsiai részlegének igazgatója, Bob Dietz utalt arra, hogy az al-Dzsazíra arab hírtelevízió amerikai újságíróját 2012 májusában kiutasították, amelyre 14 esztendeje nem volt példa és ami szintén a kínai megfélemlítési kampányba illeszkedik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?