Ötvenezer menekültet toloncolnának ki Ausztriából 2019-ig

Bécs |

<p>Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint.&nbsp;</p>

A tárca álláspontja alapján a fő szempont, hogy kevesebb menekült legyen Ausztriában,  indoklása szerint ugyanis "ez jelenti a megoldást a problémákra".

A menekültekkel szemben gyorsított kitoloncolási eljárást alkalmaznak majd, szorgalmazzák az országok között érvényben lévő, további kiadatási szerződések létrejöttét és a visszaküldés miatt indított járatok sűrítését. 

Az értesülések szerint mindez a tartományok és az állam között január 20-án született menekültügyi intézkedés egyik része. Múlt héten arról döntöttek, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk. 

Bővíteni fogják a biztonságos országok körét, Marokkó, Algéria, Tunézia, Grúzia, Mongólia és Ghána is felkerül a listára. Ezen országokból érkezők kérelmét tíz napig tartó gyorseljárás keretein belül fogják vizsgálni. 

Svájci mintára pénzt adnának azoknak a menekülteknek, akik önként hagyják el Ausztriát. A tervek szerint amennyiben a menekült a kérelmének benyújtását követő három hónapban hazautazik,  akkor 500 eurós "visszatérési" segélyt kap. Amennyiben ezt a kérelme benyújtása után hat hónappal teszi meg, úgy 250 eurót kaphat.

Az osztrák kormány információs kampányba kezd, az úgynevezett származási országokban és a közösségi oldalakon  kívánja megismertetni az európai bevándorlás szabályait. A felvilágosító kampány célja az lesz, hogy a menekültek ne induljanak "téves elvárásokkal és hamis reményekkel" Európába. 

Az ausztriai befogadó negyedek közelében pedig olyan információs pontot hoznak majd létre, ahol az országukba való visszatéréshez fontos tudnivalókat ismerhetik meg a menekültek. 

A héten hivatalába beiktatott védelmi miniszter Hans-Peter Doskozil az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) vasárnap megerősítette, hogy a hadsereg további járműveket is rendelkezésre bocsát a kitoloncoláshoz. A miniszter szerint a haderőben tervezett költségtakarékossági intézkedéseket az új kihívások tükrében fogják átalakítani. 

Kilencvenezer menedékkérelmet nyújtottak be 2015-ben Ausztriában az osztrák belügyminisztérium előzetes adatai szerint. Az adatok szerint 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer, 2010-ben pedig 11 ezer menedékjogi kérelem érkezett be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?