<div>Legalább 115 terrorista érkezett Ausztriába – írta az Österreich című lap. Vannak köztük osztrák állampolgárok, és olyanok, akik menekültként érkeztek.</div>
Osztrák lap: 115 terrorista érkezett Ausztriába
Bécs |
Az újság Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca összesen 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki az iraki vagy a szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy erre készült. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban részesül Ausztriában. A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Államhoz csatlakozott és a harcokban életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatért Ausztriába. Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka. A kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Ha ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.