Összecsapások törtek ki Párizsban

Párizs |

<p>A francia hatóságok tiltó határozata ellenére több ezren vettek részt szombaton Párizs központjában egy, a Gázai övezetben élő palesztinok melletti tüntetésen, amelyen a tüntetők egy része összecsapott a rendőrséggel.</p>

Bernard Cazeneuve belügyminiszter röviddel a demonstráció kezdete előtt felszólította a szervezőket, hogy tartsák tiszteletben a tilalmat, amelyet a hatóságok az esetleges antiszemita erőszak elkerülése céljából rendeltek el.
   

A felhívás ellenére kora délután mintegy ötezren gyűltek össze a Köztársaság téren, amelyet mintegy kétezer rohamrendőr vett körbe, lezárva az oda vezető utcákat. A tüntetők - akik közül sokan kendővel takarták el arcukat - palesztin zászlókat lengettek, és azt kiáltozták: "Ki Izraellel Palesztinából", illetve "Izrael gyilkos".
   

Később a demonstráció elfajult, egyes tüntetők kövekkel, palackokkal és petárdákkal kezdték dobálni a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrök mintegy 40 embert előállítottak.
   

A hatóságok pénteken tiltották be a palesztinpárti tüntetést, miután az elmúlt hétvégén Párizsban, két, ugyancsak nem engedélyezett tüntetésen súlyos összecsapások történtek. Szerdán ellenben egy engedélyezett, 15 ezres tüntetés békésen zajlott le. Az elmúlt héten mintegy két tucat tüntető ellen emeltek vádat a hétvégi erőszakos kilengések miatt.
   

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége. A közel-keleti válság évek óta feszültséget vált ki, amely olykor antiszemita cselekedetekbe és gyűlöletbeszédbe torkollik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?