Orbán szerint a szlovák nyelvtörvény abszurditás

Tusnádfürdő |

<p>A szlovák nyelvtörvény olyan abszurditás, amelyet a huszadik században  sem engedett meg magának egy állam sem, a szlovákok viszont ezt megengedik maguknak a XXI. század első évtizedének a végén - mondta pénteken újságíróknak Tusnádfürdőn Orbán Viktor.</p>

A Fidesz elnöke ezen a napon Tusványos programja keretében határon túli magyar vezetőkkel folytatott megbeszéléseket. Utána a sajtó képviselői előtt megállapította: érzékeny pillanatban történt ez a találkozás, mivel többnyire rossz hírek érkeznek a Kárpát-medence  magyarlakta területeiről.

Szerinte jelenleg Kárpátalján a legsúlyosabb a helyzet, ahol a magyar oktatási intézmények léte került veszélybe.  Megállapította: az ukrán- magyar kapcsolatrendszer eddig kiegyensúlyozott volt, de a mai ukrán politika veszélybe sodorhatja ezt is. Alapos tárgyalásokra lesz szükségünk, hogy megfelelő alapokat találjunk a jövőben az ukrán-magyar együttműködésre. A magyar sérelmek rendkívül súlyosak, húsbavágóak - tette hozzá. Ez nem politikai, hanem annál sokkal súlyosabb dolog, az emberek hétköznapi életét érinti hátrányosan, és ez nem fogadható el - szögezte le Orbán Viktor.

Szlovákiában sem egyszerű a helyzet, a felvidéki magyarokat sújtó nyelvtörvény fölkorbácsolta a kedélyeket, nemcsak Magyarországon, hanem  egész Európában - hangoztatta a Fidesz elnöke, emlékeztetve, hogy a törvényt a szlovák elnök ezen a napon írta alá. "Várjuk  a hiteles fordítást, hogy pontosan megértsük az európai jogfejlődés szempontjából kétség kívül kivételes alkotás lényegét. Mert ilyen abszurditást talán a huszadik században  sem engedett meg magának egyetlen állam sem, mint amit a szlovákok megengednek maguknak a XXI. század első évtizedének a végén. Olyan kérdéseket próbálnak a törvény erejével szabályozni, amelyeket nemcsak a demokráciák, hanem más épelméjű politikai rezsimek sem próbáltak ilyen formában szabályozni, legalábbis a nevetségessé válás kockázata nélkül" - fejtette ki a politikus.

Szerinte a következő időszak legfontosabb kérdése  a magyarok számára annak a nemzetközi véleménynek a kialakítása lesz, amely konkrét eseteken keresztül mutatja be , hogy így nem lehet együtt élni a XXI. században. "A békés együttélésnek vannak feltételei, elsősorban emberi jogi feltételei, a kölcsönös tisztelet, egymás elismerése, az alapvető kulturális tények tudomásul vétele" - mondta Orbán Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?