Orbán országértékelője - Mesterházy: sok beszéd, kevés tartalom

Budapest |

<p>Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök országértékelőjét a sok beszéd, kevés tartalom jellemezte.</p>

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezető pénteken Budapesten sajtótájékoztatón közölte: az évértékelő olyan volt, mintha Orbán Viktor is attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról.
Mesterházy Attila véleménye szerint a Fidesz elnöke ma sem "töltötte ki azt a biankó csekket", amire felhatalmazást kér a választóktól, így valójában azt kéri, hogy bekötött szemmel kövessék az emberek az ismeretlenbe.
Emlékeztetett arra, hogy volt már egy olyan politikus a történelemben, aki azt mondta: programom egyszerű, kormányozni szeretném az országot.
Orbán Viktor pénteki országértékelőjében arról beszélt, hogy készen áll a nemzeti ügyek kormányának vezetésére, amelynek alapját a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend értéke jelenti. A legfontosabb nemzeti ügynek a gazdaság talpra állítását nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?