Orbán gyors kormányalakítással számol

Budapest |

<p>Gyors, ütőképes kormányalakítással számol Orbán Viktor, aki szerint a jövő tavaszi átadás-átvételnek két ütemben kell lezajlania. A Fidesz elnöke az MTI kérdésére pénteken, a büdzsét nyílt levélben bíráló közgazdászokkal való találkozó után elmondta: az átadás-átvételnél először gyorsan át kell venni a "folyó ügyeket", a "régi ügyeket" pedig ki kell megvizsgálni.</p>

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "addig nem veszünk át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva". Szerinte a pénzügyminiszternek és a gazdasági miniszternek a gazdasági élet szereplőinek bevonásával gyors leletet kell majd készítenie a költségvetés állapotáról.
    Ezt követően kell majd eldöntenie, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani; a Fidesze elnöke azonban - mint mondta - ez utóbbira hajlik.
    Kifejtette: a Fidesz középtávú, 2-3 éves gazdaságfejlődési pályát szeretne elrajzolni, ennek lesz hatása a költségvetésre; ehhez a pályához kell majd igazítani a "magyar gazdaság hajójának iránytűjét" a következő években.
    Orbán Viktor kitért arra, hogy olyan európai gyakorlatokat tanulmányoz, amelyek a kiszámíthatóságot biztosítják több évre előre a gazdaságban.
    Fix pontokhoz igazodó gazdasági tervezésre van szükség, de ez nem veszi el a képviselők jogát attól, hogy évről évre a konkrét tételeket megvitassák  - közölte a pártelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?