Öngyilkos lett az alsóörsi lövöldöző?

Alsóörs |

<p>A helyszíni szemle alapján önkezével vetett véget életének az az ismeretlen férfi, akit délután egy elhagyott autó mellett találtak a rendőrök.</p>

A külföldi rendszámú autóban több lőfegyver is volt, köztük olyan, amely számításba jöhet az alsóörsi bűncselekmény elkövetésének eszközeként - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerda este.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a kutatással párhuzamosan folyó helyszíni szemlén egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem a meggyilkolt rendőr által ellenőrzött gépjárműből lőttek a főtörzsőrmesterre. A két eset közötti összefüggést - igazságügyi szakértők bevonásával - jelenleg is vizsgálják a nyomozók, a további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja - tették hozzá.

A sötét színű gépjárművet a gyilkosságok helyszínétől néhány kilométerre találták meg állampolgári bejelentés alapján.

A Veszprémi Napló internetes oldalának információi szerint az autón svájci rendszámtábla volt, az agyonlőtt férfi pedig golyóálló mellényt és fekete csuklyát viselt.

Szerda hajnalban egy közúti ellenőrzést végző rendőr és az ellenőrzött autóban ülő 21 éves fiatalember veszítette életét Alsóörsön, amikor rájuk lőttek. A lövéseket egy másik gépkocsiból adták le, amelyet a település határában délután találtak meg.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: a 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester egy rendészeti szakközépiskolás tanulóval látott el közúti ellenőrző feladatot Alsóörsön. Éjfél után rutinigazoltatás céljából állítottak meg egy Ford Fiesta típusú személygépkocsit, amelyben öten utaztak. Az ellenőrzéskor eddig ismeretlen helyről, feltételezések szerint egy másik autóból több lövést adtak le a rendőrre.

A főtörzsőrmester azonnal meghalt, esélye sem volt arra, hogy a fegyverét használja. A mellett álló rendészeti szakközépiskolás nem sérült meg.

A Ford hátsó ülésén utazó 21 éves N. Ádámot halálos lövés érte, a mellette ülő 25 éves Sz. J. L.-t súlyos lőtt sérülésekkel szállították a veszprémi kórházba. A férfit megműtötték, állapota stabil.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?