Joe Biden az Egyesült Államok és Kolumbia szorosabb együttműködését akarja

biden k

Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államok és Kolumbia szorosabb együttműködéséért szólalt fel, miután a két ország több területen, köztük az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, a bevándorlásban és az energiapolitikában is azonos, ám diplomáciai és a kábítószer-kereskedelmet illető kérdésekben eltérő nézeteket vall – közölték a két ország államfői helyi idő szerint csütörtök délutáni washingtoni találkozójáról.

A tárgyalást megelőző közös sajtótájékoztatón a két elnök újságíróknak elmondta, hogy a zárt ajtós találkozón főként olyan kérdésköröket vesznek napirendre, amelyekben a két ország egy álláspontot képvisel; a többi között ilyen egy „egyesített, egyenlő, demokratikus és gazdaságilag ígéretes” nyugati félteke kiépítése, melyben „Kolumbia kulcsfontosságú" szereppel bír” – mondta Biden. Ennek fontos része a karbonsemleges gazdaság minél hamarabbi megteremtése is, amely a 2022 nyarán beiktatott Gustavo Petro választási programjának egyik legfőbb eleme volt.

Biden méltatta Petro „őszinte és erős elkötelezettségét a béke és az emberi jogok mellett”, utalva a kolumbiai államfő jelentőségteljes béketárgyalásaira az országban 1960 óta tevékenykedő gerillákkal. Kolumbia első baloldali elnöke tavaly év végén jelentette be, hogy kormánya fegyverszünetet kötött több fegyveres csoporttal, köztük a Nemzeti Felszabadítási Hadsereggel (ELN) június végéig.

Biden megköszönte továbbá kolumbiai hivatali kollégájának azt a vendégszeretetet és támogatást, amelyet Bogotá a venezuelai menekültek irányában tanúsított. A tárgyalás során Petro ugyan szót emelt a Venezuela elleni szankciók eltörléséhez, a washingtoni vezetés azonban nem hajlandó ezen kérdésben tárgyalni mindaddig, amíg Nicolas Maduro tekintélyelvű venezuelai elnök le nem mond, és ki nem ír új választásokat.

Kolumbia kiállt a Maduro miatt bevezetett washingtoni kezdeményezésű szankciók mögül, s több kétoldalú tárgyalást is folytatott a szomszédos dél-amerikai országgal. Jelenleg mintegy kétmillió venezuelai menekült él Kolumbiában, akiknek Bogotá  tízéves tartózkodási engedélyt biztosított. Korábban már több kolumbiai vezető is szót emelt, amiért kevesellték a nemzetközi segítségnyújtást a Kolumbiában tapasztalható, fokozódó migrációs nyomás ügyében.

Szorosan együttműködünk regionális partnereinkkel, hogy segíthessünk Kolumbiának megküzdeni ezzel a kihívással

– emelte ki Biden.

A bogotái és washingtoni vezetés emellett a kábítószerkereskedelem terén is eltérő álláspontot képvisel, ezért Petro korábban már erős kritikával illette az Egyesült Államok „elbukott” drogpolitikáját, amely nagy kontrasztban áll a bogotái irányelvekkel: Washington nemtetszésére Petro inkább a pénzmosás és a nagyszabású kábítószer-kereskedők elleni küzdelemre helyezi a hangsúlyt, s nem szüntette be a kokacserje-ültetvényeket.

A tárgyaláson Petro ismét elutasító véleményét hangoztatta Washington drogpolitikáját illetően, ám elmondta, hogy az illegális kábítószer-kereskedelem elleni dinamikusabb együttműködés érdekében a több segítséget kért Bidentől olyan eszközök terén, mint a hajók és drónok, amelyekkel hatékonyabb munkát tudnak végezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?