Óceánjáró balesete - csalók próbáltak meg becsapni egy amerikai ügyvédet

Budapest |

<p>Csalók próbáltak meg becsapni egy amerikai ügyvédet, azt állítva, hogy két budapesti hozzátartozójuk eltűnt a Costa Concordia luxushajó olaszországi katasztrófája során.</p>

Rónai Péter New York-i ügyvéd az MTI-nek szerdán elmondta, a baleset hat, kártérítési igénnyel jelentkező magyar túlélőjét képviseli; egy párt, két zenekari dolgozót, valamint két táncost. Az ügyvédet kérte meg továbbá a Fehér család arra, hogy segítsen felkutatni eltűnt hozzátartozójuk - a 38 éves Fehér Sándor zenész - holttestét.
A hegedűművész Fehér Sándor a katasztrófa egyetlen magyar áldozata, a holttestét szerdán hozták haza.
Az amerikai születésű Rónai Péter, aki a szüleitől tanult meg magyarul, elmondta azt is, három magyar megpróbálta egy csalási ügybe bevonni. Egy Ilona nevű nő e-mailben azzal kereste meg, hogy Éva nevű lánya és unokája, az ötéves Roxána is ott volt az elsüllyedt hajón, ezért a segítségét kéri, meg akarja bízni az üggyel.
Az éppen Budapesten tartózkodó ügyvéd azonnal autóba ült, felkereste Ilonát, aki - szavai szerint - sírt, zokogott, teljesen odavolt. Az ügyvéd elhitte a nő által előadott történetet; vigasztalni próbálta, ám egy idő után Ilona a pénzről, a kártérítésről kezdett el beszélni, amin meglepődött.
Rónai Péter elmondta, elkezdtek dolgozni az ügyön, mindent megtettek, hogy megtalálják őket. Ekkor jelentkezett nála Zsolt, Éva barátja, aki ugyancsak a kártérítés lehetséges összegéről kezdett el érdeklődni.
Az ügyvédet Zsolt másnap reggel telefonon felhívta, és azt közölte, hibázott, amikor azt mondta, hogy az ötéves Roxána is eltűnt. Arra hivatkozott, hogy drogozott, ezért szédült, és nem tudta, hol van, amikor erről beszélt.
Az ügyvéd ekkor közölte, tisztázni akarja a helyzetet, és azt kérte a férfitől, mutassa meg a kislányt; a találkozót aznap estére beszélték meg. Estére azonban az ügyvédben felerősödött a gyanú, ezért két rendőr kíséretében ment a megadott címre.
Ott a kislányt arról kérdezték, mikor látta utoljára az anyját, mire Roxána azt mondta, hogy aznap, együtt mentek le a parkba. A rendőrök ekkor a férfi figyelmét felhívták arra: büntetésre számíthat, ha a története mellett kitart, de később kiderül, hogy nem mondott igazat.
A férfi ekkor bevallotta, hogy csalást akartak elkövetni a kártérítés reményében, és "a hajón eltűnt" Évát is behívta a lakásba.
Rónai Péter tudomása szerint hasonló csalásokat Magyarországon még nem követtek el, de Amerikában - például nagyobb buszbaleseteknél - gyakran próbálkoznak hasonló biztosítási csalással, annak ellenére, hogy ott sokéves börtönbüntetés jár érte.
Az amerikai ügyvéd úgy látja, Magyarországon is szükség lenne szigorú törvényre a hasonló próbálkozások megelőzésére. Rónai Péter szerint ha a magyar Országgyűlés elfogadja az új jogszabályt, azt valószínűleg Concordia-törvénynek fogják hívni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán azt közölte, csalás kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Costa Concordia luxushajó olaszországi katasztrófájával kapcsolatban.
A rendőrség tájékoztatása szerint a X. kerületi rendőrkapitányság csalás kísérlete bűncselekményének elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, a BRFK gazdaságvédelmi főosztály szakirányító tevékenysége mellett. Jelenleg tartanak a tanúkihallgatások, illetve adatok beszerzése, értékelése, elemzése folyik.
A Külügyminisztérium is arról adott tájékoztatást, hogy az óceánjáró balesetében eltűnt nő anyjaként érkezett hozzájuk bejelentés egy nőtől, holott az eltűnt édesanyja évekkel korábban meghalt.
A Costa Concordia nevű olasz óceánjáró luxushajón 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajó csaknem két héttel ezelőtt a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél beleütközött egy a tengerfenékből kiálló sziklába, és léket kapott, majd az oldalára dőlt. A mentőalakulatok eddig 16 holttestet találtak, 22 embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?