Obamát aggasztja a görög válság és az európai helyzet

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök az orosz televízióban szombaton sugárzott nyilatkozatában közölte, nagyon aggódik a görög válság és az európai helyzet miatt.</p>

"Nagyon aggaszt, ami Európában történik" - mondta Obama.
Az orosz televízió 1. csatornájának a Fehér Házban csütörtökön adott interjúban az amerikai elnök ugyanakkor hangsúlyozta: úgy véli, az európaiak megértették, hogy a dolog nagyon súlyos. Görögország igen nehéz intézkedéseket hoz, legalábbis olyan tervet fogadott el, amely igen súlyos intézkedéseket irányoz elő.
A görög parlament csütörtökön minden korábbinál szigorúbb megszorító intézkedéseket hagyott jóvá, lehetővé téve az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott nagyszabású segélyt.
"Ha sikerült stabilizálnunk az európai helyzetet, ez egyaránt jó lesz az Egyesült Államok és Oroszország számára is" - mondta Obama. Hozzátette: a görög válság és annak a világ piacaira gyakorolt hatása "komoly veszélyt" jelent az Egyesült Államokra.
A világ tőzsdéi pénteken jelentős zuhanással zártak a görögországi válságnak az euróövezet más országaira való átterjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?