Obama védelmet ígért Dél-Koreának

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök kedden ígéretet tett, hogy megvédelmezi a szövetséges Dél-Koreát a "szégyenletes" észak-koreai támadás nyomán.</p>

"Dél-Korea a szövetségesünk. A koreai háború óta az. Mi pedig határozottan megerősítjük elkötelezettségünket, hogy szövetségesként megvédjük Dél-Koreát" - jelentette ki az amerikai elnök az ABC Newsnak nyilatkozva. Ez volt az amerikai elnök első nyilvános állásfoglalása az incidens ügyében, amióta Észak-Korea tüzérségi támadást indított egy dél-koreai sziget ellen.
Obama, aki kedden este konzultált vezető biztonsági szakértőivel, megígérte, hogy hamarosan személyesen egyeztet Ri Mjong Bak dél-koreai elnökkel.
Az elnök szerint a térségnek el kell ismernie, hogy egy komoly és folyamatos fenyegetéssel kell szembenéznie. Rámutatott, hogy Phenjan egyetlen jelentős szövetségesének, Pekingnek közölnie kell Észak-Koreával: "létezik a nemzetközi szabályoknak egy olyan rendszere, amelyhez igazodnia kell".
A nap folyamán, korábban, Robert Gates amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Kim Te Jung abban állapodott meg, hogy a két ország egyeztetett választ az  északi akcióra. A Pentagon szerint Gates elismerését fejezte ki Szöulnak az addig tanúsított önuralma miatt.
Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a koreai háborút lezáró 1953-as tűzszünet megsértésének nevezte az észak-koreai támadást és kijelentette, hogy az Egyesült Államok egységes diplomáciai frontot kíván létrehozni egy testreszabott válasz kidolgozására Észak-Korea összes szomszédjával, beleértve Pekinget is.
Az amerikai irányítású szöuli ENSZ-parancsnokság szerdán tárgyalásokra szólította fel Észak-Koreát annak érdekében, hogy módot találjanak találják a feszültség enyhítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?