Obama népszerűsége erősödött

Washington |

<p>Az elnökségének 100. napjához közeledő Barack Obama népszerűsége tovább erősödött - derül ki a USA Today/Gallup pénteken közzétett felméréséből.</p>

Obama - aki jövő szerdán tölti ki 100. napját az elnöki tisztségben - nemcsak megőrizte korábbi nagy támogatottságát, hanem erős és határozott vezetőnek bizonyult a közvélemény szemében, olyannak, aki hatékonyan irányítja kormányát a gazdasági válságban.

Tavaly október óta 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik erős és határozott vezetőnek látják Obamát. A megkérdezettek 56 százaléka tartja úgy, hogy az elnök kiváló vagy jó munkát végez, s csak 20 százalék látja teljesítményét gyengének vagy csapnivalónak. Elnökségét rendben levőnek mondta a válaszolók 23 százaléka.
    Obama működését a közvélemény 53 százaléka tartja ítéli kiemelkedőnek vagy jónak a nemzetbiztonság terén, a gazdaságot illetően 48 százalék vélekedik ugyanígy.
    A USA Today rámutatott, hogy Obama megítélésében erős pártos megosztottság tükröződik. Tíz demokrata párti szavazóból csaknem kilenc és a függetlenek nagyjából fele értékelte jónak vagy nagyon jónak azt, amit Obama eddig tett. A republikánusoknak azonban csak az egynegyede ad jó osztályzatot az elnöknek.
    Ezen mutatók mellett az amerikai közvélemény több dolog miatt aggódik Obama működésével kapcsolatban. Tízből négy megkérdezett jelezte, hogy az elnök szerinte túlságosan nagy mértékben támaszkodik a szövetségi kormányra a problémák megoldásában. Tízből hárman a nagy állami költekezést és a szövetségi mentőcsomagokat tartják a legrosszabbnak Obama elnökségében. A legjobb, ami az új elnök nevéhez fűződik az amerikaiak szerint, az Egyesült Államok javuló nemzetközi tekintélye.
    A felmérésben szondázott 1051 felnőtt körében több mint kétszer annyian voltak azok, akik szerint Obama kampánybeli ígéretéhez híven őszinte erőfeszítéseket tesz a republikánusokkal való együttműködés érdekében, mint azok, akik szerint nem. Ezzel szemben 56 százalék szerint a republikánusok nem tesznek eleget a kétpárti együttműködés érdekében, s csak 38 százalék látja úgy, hogy igen.
    Calvin Mackenzie, a Colby Egyetem professzora szerint Obama előnyt kovácsolt a gazdasági válságból: az amerikaiak azt akarják, hogy a kormány találjon kiutat a krízisből, és ennek érdekében Obama sikerét kívánják.
    Az elnöknél is nagyobb népszerűségnek örvend a first lady: Michelle Obama működését a közvélemény 79 százaléka helyesli, "ellentábora" mindössze 8 százalékos. Ennél csak Laura Bush tetszési indexe volt magasabb (85 százalék) 2005 januárjában és Hillary Clintoné (80 százalék) 1999 februárjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?