Obama és McCain továbbra is a gazdaságról vitázik

<p>Mindkét amerikai nagypárt elnökjelöltje, a demokrata Barack Obama és a republikánus John McCain is azt bizonygatja kampánygyűlésein napokkal az elnökválasztás előtt: ő az alkalmasabb a gazdaság rendbetételére, vetélytársa romlásba vinné az országot. A nyerő pozícióban levő Obama a floridai Sarasotában a harmadik negyedéves amerikai GDP zsugorodásáról közzétett adat kapcsán kijelentette: Bush és McCain kudarcot vallott politikája a felelős a nehézségekért.</p>

John McCain az egyik legfontosabb kétesélyes államban, Ohióban kampányolt. Az Exxon Mobil olajvállalat új negyedéves rekord bevételei kapcsán közölte: Obama 2005-ben egy az olajcégek számára adócsökkentést előirányzó energiatörvényt támogatott.

A The New York Times összefoglalója szerint a két jelölt utolsó kampányüzeneteit a gazdasági témák uralják. Obama egyik jellegzetes mondata: "Kipróbáltuk azt, ahogy John McCain és George Bush csinálná, és nem működött, ezért szeretnék elnök lenni". A republikánus jelölt részéről pedig ez az egyik legfőbb üzenet: "Az alapvető különbség Obama szenátor és én köztem, hogy ő úgy véli, az adók túl alacsonyak, én úgy látom, a költekezés túl magas". Obama minden közvélemény-kutatás szerint vezet országosan McCain előtt. Egyre több elemzés jelenik meg Obama elkerülhetetlen győzelméről: a demokrata szenátor elsősége egyetlen kék, vagyis demokrata többségű államban sem kérdőjeleződik meg, McCainnek viszont több fontos vörös, vagyis republikánusnak elkönyvelt szövetségi államban is ingatag a helyzete. Obama tucatnyi olyan államban népszerűbb, ahol 2004-ben még Bush nyert, McCain azonban minden olyan államban le van maradva, ahol John Kerry lett az első. A sokak által a két legfontosabbnak, akár a választás kimenetelét is eldöntő államnak tekintett Ohióban és Floridában is Obama áll jobban. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?