Obama az atomfegyverek globális csökkentésére szólított fel

Hirosima |

<p>Az atomfegyverek számának világszintű csökkentésére szólított fel Barack Obama amerikai elnök pénteken az első atombomba-támadást elszenvedett Hirosimában.</p>

Obama, aki az első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel a japán várost, azt mondta, elegendő bátorságot kell gyűjteni ahhoz, hogy hátrahagyjuk a félelem logikáját és nukleáris fegyverek nélküli világra törekedjünk.    Az amerikai elnök leszögezte, a második világháború, amely (az atomcsapást elszenvedett) Nagaszakiban és Hirosimában brutális véget ért, a népek közötti eddigi legerőszakosabb összecsapás volt, és ő a háború összes áldozatának emléke előtt tisztelettel adózik. "Hirosimának sosem szabad feledésbe merülnie" - hangsúlyozta.    Obama kifejtette, az atomcsapás azt demonstrálta, hogy az emberiség rendelkezik eszközökkel saját maga elpusztítására. Az amerikai elnök hangsúlyozta, meg kell változtatnunk az eddigi gondolkodásmódot a háborúról. Úgy vélte, Hirosima azt az igazságot tanítja, miszerint a technológiai fejlődésnek erkölcsi forradalommal kell párosulnia.    Abe Sindzó japán miniszterelnök leszögezte, Obama hirosimai látogatása új fejezetet nyit az Egyesült Államok és Japán megbékélésében, az amerikai elnök nehéz, de csodálatos döntést hozott, amikor a hirosimai látogatás mellett határozott.    A japán kormányfő leszögezte, a hirosimai tragédiának nem szabad megismétlődnie. Hozzátette, Obamával mindketten elszántan atomfegyvermentes világért szállnak síkra, tekintet nélkül arra, milyen nehéz azt elérni.    Az amerikai elnök a ceremóniát követően néhány szót váltott a beszédét hallgató hibakusákkal, azaz az atomcsapás túlélőivel, és egyikükkel kezet fogott.    Ezt megelőzően Obama megkoszorúzta el az 1945. augusztus hatodikai atomcsapás áldozatainak hirosimai emléktáblájánál, ezekkel a szavakkal: "Halál érkezett az égből, és a világ megváltozott". Az emléktáblát Abe Sindzó is megkoszorúzta, és a két politikus kezet fogott egymással.     Az amerikai elnök felkereste a hirosimai Béke Emlékmúzeumot is, amelynek vendégkönyvébe a következőt írta: "Megismertük a háború gyötrelmeit. Engedjétek meg nekünk, hogy együtt bátorságot merítsünk ahhoz, hogy békét hirdessünk és atomfegyvermentes világra törekedjünk".     Obama az előzetes várakozásokkal összhangban nem kért bocsánatot hajdani elődjének, Harry Trumannak, az Egyesült Államok akkori vezetőjének döntéséért, melynek értelmében először vetették be az atombombát a második világháború végnapjaiban.    Hirosimában 140 ezren, míg Nagaszakiban 74 ezren vesztették életüket az atomcsapás következtében. 2015-ben még 183 ezer hibakusa volt életben, áltagos életkoruk 80 év volt.    Japán 1945. augusztus 15-én megadta magát, és ezzel véget ért a második világháború.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?