Növeli a NATO és az EU a Kadhafi-rezsimre nehezedő nyomást

Brüsszel |

<p>Az Európai Unió a büntetőintézkedések kiterjesztésével, a NATO a légi ellenőrzés fokozásával és a tengeri jelenlét növelésének bejelentésével erősítette csütörtökön azt a nyomást, amelyet a nemzetközi közösség gyakorol Moammer Kadhafi líbiai vezetőre és rezsimjére, hogy azokat távozásra bírja.</p>

A líbiai helyzetről a napokban Brüsszelben szinte nagyüzemben tárgyalnak a nemzetközi szervezetek magas rangú fórumai. Csütörtökön az EU a tagországok külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását rendezte meg, a NATO a védelmi miniszterek informális találkozójának napirendjén vette előre a témát. Az uniós egyeztetés pénteken az állam- és kormányfők értekezletével folytatódik.

Csütörtökön katonai műveletekről nem született döntés, de mindkét szervezetben megállapodtak arról, mikor válhat ez szükségessé, és milyen feltételek mellett lehet ilyenbe kezdeni. Mint Hende Csaba honvédelmi miniszter és Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek elmondták, három feltételnek kell teljesülnie. Ezek közül a legfontosabb a helyszíni fejlemények alakulása. "Ha tömeges vérontás történik, polgári személyek elleni légicsapások, ... a repülési tilalom annak katonai következményeivel együtt napirendre kerül" - mondta Martonyi János.

A második feltétel a jogi keretek tisztázása. Ezen elsősorban azt kell érteni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa olyan határozatot hozzon, amely a nemzetközi közösség részéről az eddigieken túlmutató lépéseket ír elő.

A harmadik feltétel pedig az, hogy a NATO szerepvállalása élvezzen regionális támogatást, azaz járuljon ahhoz hozzá az Arab Liga is.
Hende Csaba elmondta: a NATO megkezdi a részletes katonai tervezést arra, hogy szükség esetén biztosíthassa Líbiában a humanitárius segítségnyújtást, illetve érvényesíthesse az országgal szemben elrendelt fegyverembargó betartását. Ez azonban még semmiképpen sem tekinthető a szerepvállalásra vonatkozó politikai döntésnek. Az MTI kérdésére elmondta, hogy ez a katonai tervezés néhány napot vesz igénybe.

Martonyi János azt hangoztatta: az uniónak világos politikai üzenetet kell küldenie Líbiába. Ennek az a lényege, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból, és ha nem ezt teszi, rezsimjét politikai és gazdasági téren is teljesen elszigetelik.

A külügyminiszter megerősítette, hogy az EU tagországai - a magyar elnökség hathatós közbenjárása mellett - csütörtökön megállapodtak a líbiai vezetés elleni szankciók kiegészítéséről. A nemzetközi vagyonbefagyasztást öt fontos pénzügyi intézményre kiterjesztették, köztük a jelentős bevételek fölött rendelkező líbiai befektetési hatóságra. Fennáll a lehetősége, hogy az EU tovább bővítse a listát - szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra, hogy még nagyon sok embert kell kimenekíteni a térségben, jóllehet ezek nagy része már nem uniós állampolgár.

Magyar újságíróknak Martonyi János hozzátette: a humanitárius erőfeszítésekből a magyar EU-elnökség is kivette a részét. Utalt Győri Enikő uniós ügyekkel foglalkozó államtitkár közelmúltbeli térségbeli útjára.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint a szövetség továbbra is abból indul ki, hogy minden eshetőségre készen kell állnia. Megerősítette, hogy csütörtöktől a NATO fokozta a légtér ellenőrzését a Földközi-tenger érintett térségében, és a szövetség növeli vízi jelenlétét is a körzetben.

Robert Gates amerikai védelmi miniszter ez utóbbival kapcsolatban úgy nyilatkozott, inkább átcsoportosításról van szó, semmint új haditengerészeti erők küldéséről.

Az uniós találkozón szó esett arról is, hogy az EU egész sor intézkedéssel igyekszik segíteni az észak-afrikai térség érintett országait gazdasági, pénzügyi szempontból is. Ilyenek a kereskedelmi könnyítések, a pánmediterrán származási szabályok megállapítása, összesen négymilliárd euróra kiterjedő pénzügyi keret.

Egybehangzó beszámolók szerint az uniós ülés több részvevőjét meglepte az a bejelentés, hogy Franciaország elismerte a líbiai ellenzék úgynevezett nemzeti tanácsát. A bírálók egyebek között úgy vélték, hogy ezt uniós szinten, közösen kellene eldönteni, nem a tagországoknak külön-külön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?