Nőtt a legionárius betegek és a fertőzés halottainak száma Portugáliában

Lisszabon |

<p>Négyre emelkedett a portugáliai legionárius betegségben elhunytak száma, a fertőzötteké pedig velük együtt elérte a 160-at - közöltek a járvánnyal kapcsolatos friss adatokat a hatóságok.</p>

A fertőzés forrását továbbra sem ismerik. Az első megbetegedéseket péntek este jelezték a fővárostól, Lisszabontól mintegy 30 kilométerre lévő Vila Franca de Xirából.     Az országos tisztifőorvos már az első - szombati - haláleset után aggasztónak nevezte a helyzetet. Három beteg vasárnap halt bele a kórba.    A legionárius betegség a legionella baktériumfajhoz tartozó és a levegőben található kórokozók útján terjed. A baktérium csak abban az esetben veszélyes, ha a fertőzött vizet apró cseppek formájában belélegzi az ember, például légkondicionáló berendezés révén. Ha a baktériumok a tüdőbe jutnak, az influenzajellegű tüneteket követően súlyos tüdőgyulladást, emésztőrendszeri és idegrendszeri megbetegedést, legvégső esetben pedig halált okozhatnak.    A hatóságok igyekeztek megnyugtatni a városka lakóit, és hangsúlyozták, hogy a fertőzött víz lenyelve nem okoz betegséget, ennek ellenére az emberek megrohamozták a boltokat palackozott vízért. Az egészségügyi szakemberek viszont a zuhany és többek közt a jacuzzi használatának mellőzésére kérték a lakosokat, míg ki nem derítik, honnan ered a fertőzés.    A betegség lappangási ideje két hét, így további esetekre lehet számítani. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?