Nők vezette bűnszervezet ellen indított országos razziát a német rendőrség

német rend
Berlin |

Kizárólag nőkből áll a vezetése annak a Németországban tevékenykedő bűnszervezetnek, amely ellen története legnagyobb szabású razziáját indította szerdán a német szövetségi rendőrség - értesült a ZDF országos köztelevízió.

A beszámoló szerint a több mint 1500 rendőr bevetésével zajló akció az egyik legkiterjedtebb szervezett bűnözői csoport ellen irányul, amely valaha tevékenykedett Németországban az embercsempészet és a kényszerprostitúció területén. 

A legkockázatosabb feladat a szövetségi rendőrség GSG9 nevű különleges egységének jutott, a kommandósoknak az észak-rajna-vesztfáliai Siegenben kellett lecsapniuk egy helyszínen, ahol a nyomozás vezetői szerint fegyveres ellenállással lehetett számolni.

Végül nem ütköztek ellenállásba sem Siegenben, sem a további bő 60 lakásban és bordélyházban, amelyekben házkutatást tartottak. A rendőrök letartóztatási parancs alapján több embert elfogtak, és számos további személyt őrizetbe vettek.

A nők vezette banda tagjait csoportosan elkövetett embercsempészettel, emberkereskedelemmel, prostitúcióra felbujtással és pénzügyi visszaélésekkel, a köztük millió eurós nagyságrendű adócsalással gyanúsítják. Több mint egy éve nyomoznak ellenük.

Az áldozatok thaiföldi nők és transzneműek, akiket a hazájukban szerveztek be, és valótlan adatok megadásával legális schengeni vízumot szereztek nekik. Az áldozatok Törökországon keresztül utaztak a belső határellenőrzés nélküli európai uniós (EU-) övezetbe. Útlevelüket a megérkezésük után elkobozták. Nem hagyhatták el a lakásnak álcázott bordélyokat és masszázsszalonokat, amelyekben prostitúcióra kényszerítették őket, hogy megfizettessék velük az EU-ba csempészésükért megszabott 18 ezer és 20 ezer euró közötti díjat. Egy sor esetben ezt az árat a megállapodást egyoldalúan, önhatalmúlag módosítva 36 ezer euróra emelték - áll a ZDF beszámolójában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?