Nő a szökőár áldozatainak száma Japánban

Tokió |

<p>Robbanás döntötte romba szombaton a japán fővárost árammal ellátó fukusimai atomerőmű egyik reaktorépületét, sugárszennyezéssel fenyegetve a fűtőelemek megolvadásának veszélye miatt. Közben a hatóságok emberek ezreit keresik még a Japán északkeleti részét előző nap megrázó, 8,9-es fokozatú földrengés és az azt követően pusztító szökőár nyomán.</p>

A Kyodo japán hírügynökség szombat esti összegzése szerint meghaladhatja az 1600-at is a pénteki kettős katasztrófa halálos áldozatainak és az eltűnteknek a száma. A kormány szóvivője szerint a tényleges veszteség ennél jóval nagyobb lehet.

Továbbra sincs hír négy vonatról, amelyek Mijagi és Ivate prefektúrában közlekedtek a földrengés idején, és azt sem lehet tudni, hányan utaztak rajtuk. A 17 ezres lélekszámú Minamisanriku kikötőváros lakosai közül 9500 ember hollétéről nem tudnak biztosat. Épségben előkerültek viszont annak a hajónak az utasai, amelyet a szökőár sodort el pénteken a Mijagi prefektúrabeli Isinomaki kikötőjéből. A hajó 81 utasát a japán fegyveres erők és a parti őrség helikopterei mentették ki.

Mijagi prefektúra egyik tisztségviselője nem tudta megerősíteni az áldozatok számáról szóló híreket, rámutatva, hogy egyelőre alig tudnak kapcsolatot teremteni a katasztrófa sújtotta térségekkel.

Az egyik legtöbb aggodalomra okot adó szombati fejlemény mindazonáltal a felrobbant fukusimai reaktor fűtőelemeinek fenyegető megolvadása, aminek következtében radioaktív szennyeződés kerülhet a környezetbe. Szakemberek szerint azonban ez nem okozna katasztrófát. Siomi Riohei, a japán nukleáris biztonsági bizottság képviselője azt mondta: a jelenlegi ismeretek szerint az olvadás következményei tíz kilométer sugarú körben okozhatnak problémát. A térségből eddig több mint 90 ezer embert telepítettek ki - mondta.

Szombaton, közép-európai idő szerint a reggeli órákban omlott le a Tokiótól 240 kilométerre északra található erőmű egyik reaktorának épülete, miután a földrengésben megsérült a hűtőrendszer, és a felhevült fűtőelemek miatt képződött hidrogén gáz berobbant. Az üzemeltető Tokiói Villamosművek szerint a robbanásban négy dolgozójuk sebesült meg.

Tengervízzel fogják lehűteni a felhevült reaktort - jelentette be Tokióban a japán kormány szóvivője. Edano Jukio tájékoztatást adott arról, hogy a reaktort egy acéltartály (konténer) borítja, ezt pedig egy betonépítmény vette körül. A hűtővíz szintjének a csökkenésekor hidrogén szabadult fel, amely a két tartályfal közé jutva oxigénnel vegyült, és berobbant. A betonépítmény összeomlott, a benne levő acéltartályban azonban nem volt robbanás, a konténer nem károsodott. Elmondta, hogy a reaktor belsejét tengervízzel fogják feltölteni, hogy lehűtsék és csökkentsék benne a nyomást. A feltöltés 5-10 órán keresztül fog tartani, a teljes hűtési folyamat viszont 10 napig is eltarthat.

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a robbanás előtti szinthez viszonyítva nem tapasztaltak jelentős változást a sugárzás erősségében.

Egy osztrák szakértő - Helmut Rauch professzor, a bécsi atomtudományi intézet vezetője - megerősítette, hogy feltehetően vegyi robbanás történt a fukusimai atomerőműben, és a detonáció következményei az ő véleménye szerint sem jelentenek veszélyt Európára nézve. A professzor kifejtette, hogy a robbanás következtében kialakult radioaktív felhő - a japánok szerencséjére - az óceán felé tart, és majd ott a tengerbe jut, ami nem jelentene problémát. Európa pedig túl messze van ahhoz, hogy veszélyeztetve legyen - fűzte hozzá.

A fukusimai atomerőművek 20 kilométeres körzetéből már 90 ezer embert kitelepítettek.

További 210 ezer japánnak az erős utórezgések miatt kellett elhagynia szombaton az otthonát Fukusima és Ivate prefektúrákban.

A Honsú sziget északkeleti végében lévő Ivate prefektúra Rikuzentakata városát gyakorlatilag teljesen elmosta a földrengést követő szökőár. Mijako és a tőle pár kilométerre délre lévő Jamada is víz alatt van. Fukusima prefektúrában 1800 ház dőlt romba. Futaba város tengerparti negyedeiben a házak több mint 90 százalékát elmosta a cunami.

A katasztrófa sújtotta körzetekben mintegy 5,6 millió háztartásban nincs villany és 18 prefektúra több mint 1 millió háztartása maradt folyóvíz nélkül.

Kan Naoto miniszterelnök bejelentette, hogy 50 ezer katona is csatlakozik a mentési munkálatokhoz, amelyek még nem kezdődhettek meg a földrengés által leginkább sújtott területeken, ahol újabb erős rengésektől és szökőártól tartanak.

A katasztrófa által leginkább sújtott öt prefektúrában 1350 ideiglenes menedékhelyet hoztak létre, amelyek több mint 210 ezer embert fogadtak be.

Fennakadások vannak az élelmiszerellátásban. A 2100 kilométer hosszú, cunami sújtotta keleti partvidék szupermarketek előtt hosszú sorok állnak, s a benzinkutakat is elárasztották a tankolni akarók gépkocsijai.

Tokióban viszont szombaton helyreállt a vonatközlekedés, amelynek hiánya miatt pénteken tízezrek nem tudtak hazatérni a munkából. Számukra a városházán, kormányhivatalokban és egyetemek területén ideiglenes szállást alakítottak ki, de sokan huszonnégy órán át nyitva tartó presszókban, szállodákban, vagy a munkahelyükön töltötték az éjszakát.

A magyar Baptista Szeretetszolgálatnak a mentésben részt venni akaró munkatársai szombat hajnalban megérkeztek Tokióba. Jelenleg arra várnak, hogy találkozzanak a RESCUE 24 globális mentőcsapat amerikai tagjaival. A tokiói magyar nagykövetség egyelőre nem tud arról, hogy magyar állampolgár is a természeti csapás áldozatául esett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?