Netanjahu: Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam

Jeruzsálem |

<p>&quot;Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam&quot; - jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjahu miniszterelnök, utalva John Kerry amerikai külügyminiszter előző napi szavaira, miszerint az úgynevezett &quot;egyállami megoldás&quot; veszélybe sodorná Izraelnek, mint demokratikus zsidó államnak a jövőjét.&nbsp;</p>

Netanjahu a palesztinoknak külön államot ígérő megoldási javaslatra utalva kijelentette: "a béke érdekében szükséges, hogy a másik fél is békét akarjon, de sajnálatomra nem ezt látjuk". Szerinte a Palesztin Hatóságban tovább folyik az uszítás. 

Az izraeli kormányfő elítélte Margot Wallstrom svéd külügyminisztert, aki azzal vádolta Izraelt, hogy bírósági végzés nélkül kivégzi a merénylőket. 

"Továbbra is megvédjük Izrael polgárait" - jelentette ki. 
 
A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanukka - az ókori zsidó makkabeus felkelők görögök feletti győzelmére emlékező ünnep - alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.    

Netanjahu kora este a jeruzsálemi Siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukkai gyertyatartó első lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben elfoglalt jeruzsálemi óváros feletti izraeli fennhatóságot. Tavaly nem a Siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az első hanukkai lángot. 

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukkai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt. 

"A Hanukka elsősorban egy elszánt kis nép különleges hősiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elűzve a sötétséget - nagy mértékben ez a mai Izrael története is" - mondta.

Az izraeli politikusok a nyolcnapos hanukka több napján is részt vesznek különböző nyilvános lánggyújtási ceremóniákon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?