Német lap: Brüsszel Horvátországból és Szlovéniából is szétosztaná a menekülteket

Berlin |

<p>Az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg új terve szerint a Horvátországba és Szlovéniába érkező menekülteket is szét kell osztani az uniós tagállamok között - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.</p>

A lap az uniós belügyminiszterek tanácsának kedden tartandó ülésére készített javaslatra hivatkozva azt írta, hogy az eredetileg Olaszország, Görögország és Magyarország terheinek enyhítését szolgáló áttelepítései mechanizmust ki kell terjeszteni Horvátországra és Szlovéniára. A szerkesztőséghez eljutott javaslatban az áll, hogy lehetővé kell tenni a menekültek elosztását a "délkeleti tagállamoknak, amelyeket a leginkább érint a menekültáradat a nyugat-balkáni útvonalon". A tagállamoknak igényelniük, kérniük kell ezt a fajta segítséget. A brüsszeli tervek összesen 160 ezer ember áttelepítéséről szólnak, de Magyarország nem kíván élni a lehetőséggel, így át lehet alakítani a kontingensen belüli arányokat - írta a FAS. A horvátországi helyzettel kapcsolatban több német hírportál idézte a Jutarnij List című horvát lap szombati beszámolóját, amely szerint  Angela Merkel német kancellár Zoran Milanovic miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésén arra kérte kollegáját, hogy a horvát hatóságok igyekezzenek egy ideig az országban tartani a menedékkérőket. Zoran Milanovic elhárította a kérést, arra hivatkozott, hogy senkit nem lehet akarata ellenére maradásra bírni. Steffen Seibert német kormányszóvivő a német sajtó érdeklődésére nem kommentálta a horvát lap írását, hanem a telefonbeszélgetésről még pénteken kiadott közleményre hívta fel a figyelmet. Abban egyebek között az áll: "a kancellár és a miniszterelnök egyetértett abban, hogy a problémát az Európai Unió külső határain kell megoldani". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?