Nem sikerült felszínre emelni az AirAsia gépének törzsét

Jakarta |

<p>Nem sikerült kiemelniük a tengerből az AirAsia légitársaság decemberben szerencsétlenül járt repülőgépének törzsét a kutató-mentő alakulatoknak szombaton.</p>

A 30 méter hosszú roncs már majdnem elérte a felszínt, de akkor az emeléshez használt ballonok leeresztettek és a törzs újra a tengerfenékre süllyedt - mondta el a kutatás irányítója, Suryadi Bambang Supriyadi. "További ballonokra van szükségünk" - mondta.

Az AirAsia 8501-es számú járata december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe 162 emberrel a fedélzetén. Az első holttesteket és a farokrészt néhány nappal később találták meg. Január közepén előkerült a gép repülési adatait és a pilótáknak a kabinban folytatott beszélgetését rögzítő két fekete doboz is, majd nem sokkal később ráleltek a géptörzsre.

A törzset az erős áramlatokkal és rossz látási viszonyokkal küzdő búvárok először pénteken tudták megközelíteni. Pénteken újabb hat áldozat földi maradványait hozták a felszínre. Ezzel összesen 69 tetemet emeltek ki a vízből. A feltételezések szerint sok holttest még mindig a törzsben van.

Továbbra sem tudják pontosan a repülőgép pilótafülkéjének helyzetét, az a feltételezések szerint a törzstől mintegy ötszáz méterre, 30 méteres mélységben hever. A fekete dobozok adatainak elemzése még tart. Az eddigi ismeretek alapján a katasztrófát szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?