Nem kapott amerikai vízumot a szudáni államfő, tiltakozás

Kartúm |

<p>A szudáni külügyminisztériumba kérették az Egyesült Államok kartúmi ügyvivőjét, mert Washington nem adott beutazási engedélyt az ország államfőjének - jelentette szombaton a helyi sajtó.<br />&nbsp;</p>

Omar el-Besir azért kért amerikai vízumot, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán New Yorkban.
   
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2009-ben adott ki nemzetközi körözést Omar el-Besir ellen a nyugat-szudáni Dárfúrban végrehajtott népirtás miatt. Az ICC statútumának tagországai kötelesek letartóztatni Besirt, mihelyt a területükre lép, de az elfogatóparancs kiadása óta a körözött államfő többször is járt külföldön, jobbára afrikai és arab országokban.
   
A félhivatalos Sudan Media Center kedden idézte Abu Bakr al-Szadeket, a szudáni külügyminisztérium szóvivőjét, aki szerint az Egyesült Államok azzal, hogy megtagadja a vízum kiadását, súlyosan megsérti azokat a kötelezettségeket, amelyek az ENSZ-intézmények házigazdájaként rá hárulnak. A befogadó országnak ugyanis kötelessége beutazási engedélyt adni minden ország vezetőjének, aki részt kíván venni a világszervezet összejövetelein.
   
Washington ugyanakkor korábban Kartúm értésére adta, nem szeretné, hogy al-Besir New Yorkba utazzon. Egy amerikai tisztviselő pénteken még azt mondta, hogy függőben van a szudáni elnök vízumának elbírálása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?