Nem érte külső behatás az Egyiptomban lezuhant repülőgépet

Kairó |

<p>Nem érte külső behatás a két nappal ezelőtt Egyiptomban lezuhant orosz utasszállítót, és a pilóta nem adott le vészjelzést, mielőtt a repülőgép eltűnt a radarról - jelentette ki hétfőn Kairóban a gép fekete dobozainak előzetes vizsgálatát végző bizottság egyik tagja.</p>

A neve elhallgatását kérve nyilatkozó illetékes nem közölt további részleteket.    Röviddel a szakértő nyilatkozata előtt Alekszandr Szmirnov, a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság vezérigazgató-helyettese moszkvai sajtótájékoztatóján kizárta annak a lehetőségét, hogy a Sínai-félszigeten lezuhant Airbus A-321-es repülőgépük katasztrófájához emberi vagy műszaki okok vezettek volna, szerinte csakis "külső behatás" miatt eshetett darabokra a gép már a levegőben.    "A repülőgép kitűnő állapotban volt" - hangsúlyozta Szmirnov, aki ugyancsak azt mondta, hogy a gép pilótája nem adott le vészjelzést.    Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak.     Andrej Averjanov, a légitársaság műszaki igazgatóhelyettese kijelentette, annak semmi köze nem lehet a történtekhez, hogy 2001-ben a repülőgép farokrésze leszállás közben a földnek csapódott, az akkor keletkezett sérüléseket ugyanis teljesen kijavították. Elmondta azt is, hogy október 26-án rutinellenőrzést végeztek a gép hajtóművein, amelynek során semmilyen problémát nem észleltek.    Az orosz polgári repülésügyi hatóság, a Roszaviacija vezetője később azt közölte, hogy a légitársaság bejelentése a gép szétesésének okairól "idő előtti, és nem alapul valós tényeken". Alekszandr Neragyko szerint túl korai lenne végleges következtetéseket levonni, ugyanis még rengeteg munka van hátra a gép roncsainak és fekete dobozainak részletes elemzésével.    A szervezet közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.    Moszkva eközben bejelentette, hogy Egyiptomban befejezték a holttestek utáni kutatást a tragédia 20 négyzetkilométeres körzetében, és most tovább bővítik 30 négyzetkilométeresre az átvizsgálandó területet. A kutatás során pilóta nélküli repülőgépeket is bevetnek.    Egyiptomi tisztségviselők ellentmondásos sajtónyilatkozatokat adtak a tragédia napján, ami zavart keltett a szerencsétlenség körülményeit taglaló médiajelentésekben. Szombaton a légi baleseteket vizsgáló egyiptomi bizottság igazgatója, Ajman el-Mokaddem azt mondta, hogy az orosz pilóta műszaki hibát jelentett, és kényszerleszállást akart végrehajtani a Sínai-félsziget északi kikötővárosában, el-Arísban. Később azonban a polgári légi közlekedésért felelős miniszter sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a pilóta nem adott le vészjelzést az irányítótoronynak. A tárcavezető szavai szerint "semmilyen rendellenesség nem történt a repülő lezuhanása előtt. Egyszer csak eltűnt a radarról."     A Kogalymavia légitársaság repülőgépe az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyről indult Szentpétervárra, s a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl. Az áldozatok többsége orosz volt, de a gépen utazott négy ukrán és egy fehérorosz állampolgár is.   Az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi ága, a főleg a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) mintegy nyolc órával a történtek után közleményt adott ki, amely szerint az orosz gépet "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égről".    Ugyanakkor mind az egyiptomi, mind pedig az orosz hatóságok azonnal kizárták, hogy terrortámadás történt volna, de a végső szót csak a fekete dobozok adatainak kiértékelése után lehet kimondani.    Szentpétervárra érkezett hétfőn az első orosz repülőgép a katasztrófa halálos áldozatainak földi maradványaival. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint 144 áldozat maradványait szállították Szentpétervárra. A többiek maradványaiért újabb gép indul. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?