Nem akar erős muszlim közösséget a cseh kormány

Prága |

<p>Nem szeretné a cseh kormány, hogy erős muszlim közösség alakuljon ki Csehországban - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a Právo című lapban kedden megjelent interjúban.</p>

Azt mondta: nem szabad azt állítani, hogy minden muszlim menekült terrorista, de Csehország azzal sem ért egyet, hogy ellenőrzés nélkül bárkit befogadjon, ahogy azt a múlt évben Németország tette. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy Európa nem volt képes a muszlim bevándorlók sikeres integrációjára.

"Nálunk (Csehországban) nincs semmiféle erős muszlim közösség. Az igazat megvallva nem is szeretnénk, hogy itt bármiféle erős muszlim közösség kialakuljon, tekintettel a másutt már látható problémákra is" - szögezte le a miniszterelnök.

Megjegyezte, hogy az illegális bevándorlók és a terrorizmus problémáját a csütörtökön Prágába látogató Angela Merkel német kancellárral is megvitatja.

Bohuslav Sobotka szerint a menekültválság is megmutatta, hogy Európának szüksége lenne egy közös hadseregre, amely képes lenne megvédeni az Európai Unió schengeni határait. 

Az EU jövőjét illetően Csehországnak két prioritása van: a lakosság biztonságának növelése, beleértve a terrorellenes harcot, valamint a gazdasági konvergencia, tehát az egyes tagországok fejlettségi szintjének gyorsabb kiegyenlítődése. Míg a megélhetési költségek között ma már alig van különbség az EU régi és új tagállamai között, addig a bérek terén "mély szakadék van Nyugat és Kelet között, amelyet mihamarabb el kellene tüntetni" - vélekedett a cseh kormányfő a Právonak adott interjúban. 

Csehországban mintegy 10 ezer ember vallja magát muszlimnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?