Négy dzsihádistát fogtak a németek

Berlin |

<p>Kedd este és ma hajnalban összesen négy személyt vett őrizetbe a német rendőrség egy terrorellenes razzia során.</p>

Őrizetbe került egy tunéziai állampolgár, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam számára toborzott embereket egy merénylet végrehajtásához. A Frankfurt am Main-i államügyészség elmondta, 54 lakást, üzlethelyiséget és mecsetet fésültek át a hatóságok. A művelet összesen tizenhat – 16 és 46 év közötti – gyanúsított ellen irányult. A 36 éves tunéziai férfit Frankfurt am Mainban fogták el, és azt feltételezik róla, hogy 2015 augusztusa óta toborzó és csempésztevékenységet végzett az Iszlám Állam megbízásából. Állítólag egy terrorhálózatot akart kiépíteni egy támadás végrehajtásához. Az ügyészség közölte, hogy a tervezett merénylet előkészítése még a kezdeti szakaszban volt, így konkrét célpontot sem választottak még hozzá. Berlinben három feltételezett terroristát vett őrizetbe a rendőrség. A Bild című lap értesülése szerint házkutatásokat tartottak és letartóztatási parancs alapján elfogtak három férfit. A gyanúsítottak kapcsolatban álltak az iszlám Állam terrorszervezettel, és arra készülhettek, hogy elutaznak Szíriába vagy Irakba és csatlakoznak a dzsihádistákhoz. A három férfi ugyanabba a berlini mecsetbe járt, mint a karácsony előtti terrortámadás elkövetője, Anis Amri. A december 19-én a német főváros egy karácsonyi vásárán elkövetett merényletben 12 ember meghalt, 53-an megsebesültek. Amri a támadás után Hollandiába, majd Franciaországba menekült, és december 23-án felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?