Nečas nem ebédel Klausszal

Prága |

<p>Ezúttal nem együtt fogyasztja el újévi ebédjét a cseh államfő és a miniszterelnök.</p>

A hagyományt néhány éve Václav Klaus államfő vezette be, aki újév alkalmával ebédre invitálta a soros kormányfőt és feleségét a Prágától mintegy húsz kilométerre fekvő Lány kastélyba, a csehszlovák, majd a cseh köztársasági elnökök hagyományos rezidenciájába.

    Hétfőn viszont az vált ismeretessé, hogy Václav Klaus és Petr Nečas miniszterelnök közös újévi ebédjére ezúttal nem kerül sor. Radim Ochvat elnöki szóvivő a sajtóértesülést megerősítette.
Hivatalosan azonban nem ismeretes, hogy miért marad el a hagyományos államfői-kormányfői ebéd.

    A cseh közszolgálati televízió jól értesült forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az elnöki hivatal a meghívót a miniszterelnöknek elküldte. Petr Nečas állítólag komoly családi okokra hivatkozva arról értesítette Klaust, hogy most nem tud eleget tenni meghívásának.

    Michal Schuster kormányszóvivő újságíróknak azt mondta, hogy semmiféle hivatalos értesülése nincs arról, miért marad el a hagyományos közös ebéd. A rendezvény korábban szerepelt a Václav Klaus honlapján lévő hivatalos elnöki programban is, de hétfőn délelőtt eltűnt onnan.

    Helyi megfigyelők szerint valószínűsíthető, hogy a hagyományos közös újévi ebéd elmaradásának legfőbb oka az államfő és a kormányfő utóbbi időben erősen megromlott viszonya. Klaus az utóbbi hónapokban nagyon élesen és nyíltan bírálta a Nečas-kormány tevékenységét, s egyebek között ellenezte a kormány reformcsomagját, valamint a nyugdíjrendszer reformját is. Nečas viszont mindkét jogszabályt kulcsfontosságúnak minősítette.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?