Nagyobb bankgarancia az egész EU-ban

Brüsszel/Strasbourg |

<p>Ha egy európai bank fizetésképtelenné válik, a polgárok megtakarításait 50 ezer euróig garantálni kell. Ez az összeg 2010 végéig 100 ezer euróra emelkedhet - áll az EP által megszavazott jogszabályban. A garancia független attól, hogy euróban áll-e a betét.</p>

Az EP 556-21-3 arányban csütörtökön elfogadta Christian Ehler (néppárti, német) jelentését, amely megváltoztatná a betétgaranciára vonatkozó előírásokat.

A képviselők támogatták azt az európai bizottsági tervet, amely szerint a módosított jogszabály életbe lépésekor legalább 50 ezer, 2010 végéig pedig 100 ezer euróra kellene emelni a bankbetét-garancia általános szintjét. A parlament szerint a mostani, 20 ezer eurós szint nem elegendő. A képviselők mindenesetre belevennék a jogszabályba, hogy az emelés csak akkor történjék meg, ha az a 2009 végéig elkészülő hatástanulmány szerint minden tagállamban végrehajtható.

A garancia minden tagország minden betétesére vonatkozik, nincs tehát kötve az euró bevezetéséhez.

Az EP által megszavazott szöveg szerint amennyiben a betétesek nem férnének hozzá betétjükhöz, a kifizetésnek az eddigi három hónap helyett 20 napon belül meg kell történnie. Ettől csak kivételes esetben lehetne eltérni, és akkor is csak tíz nappal lehet hosszabb a határidő.

A jogszabályt még a Tanácsnak is el kell fogadnia. Ezt követően a tagállamoknak 2009. június 30-ig kellene hatályba kellene léptetniük a szöveget. (EU)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?