<p> Mario Monti lemondott olasz miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy kész egy olyan centrista választási pártszövetség élére állni, amelynek tagpártjai elfogadják a programját, megismételte ugyanakkor azt a kijelentését, miszerint nem fog jelöltként indulni a februári választásokon. Monti ezt egy római sajtóértekezleten jelentette be, miután konzultációkat folytatott néhány jobbközép irányzatú politikai pártvezetővel és a civil szervezetek több képviselőjével.</p>
Monti kész egy centrista pártszövetség élére állni
Már csütörtökön közös asztalhoz ült a programját felkaroló keresztény centrumpártokkal, így a Pierferdinando Casini vezette Kereszténydemokrata Unióval (UDC), a Gianfranco Fini vezette Jövő és Szabadság Olaszországért (FLI) párttal és a Luca Cordero di Montezemolo alapította Jövő Olaszországa mozgalommal.
Pénteki sajtótájékoztatóján ismételten cáfolta, hogy nevével fémjelzett listát indítana. Sajtóértesülések szerint azonban a három centrumerő a február 24-25-i voksolásra mégiscsak közös listát állít Monti nevével. A felmérések azt mutatják, hogy Monti 20 százalékos támogatottságra számíthat, többre, mint a Silvio Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) és ugyanannyira, mint a Beppe Grillo humorista vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S).
Montinak egyébként nincs is szüksége arra, hogy megmérkőzzék a választási küzdelemben, hiszen örökös szenátor. Azt viszont megígérte, hogy ha egy centrista választási pártkoalíció élére állna, teljes mellszélességgel venne részt a választási kampányban.
A december 8-án lemondott szakértő kormányfő saját politikai programmal állt elő Megváltoztatni Olaszországot, megreformálni Európát címmel. E dokumentum a következő napokban online is látható lesz. Mint korábban fogalmazott, azt "útmutatásul" szánta azoknak a politikai erőknek, amelyek a szakértői csapat munkáját kívánják folytatni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.