Migránsok közti verekedésben 17-en megsérültek, köztük négyen súlyosan Calais-ban

Menekültek
Párizs |

Afgán és eritreai migránsok közötti, egymást követő összetűzésekben 17-en megsérültek csütörtökön az észak-franciaországi Calais környékén, több helyszínen. Négy ember súlyos lövési sérülésekkel került kórházba, életveszélyes állapotban vannak - közölték rendőrségi források.

Gérard Collomb belügyminisztert éjfél körül várják a helyszínre. "A súlyos incidensek után este Calais-ba utazom, hogy egyeztessek a prefektussal, a polgármesterrel és a helyi döntéshozókkal" - írta a miniszter a Tweeteren, aki helikopterrel indult Párizsból a helyszínre. A tárcavezető a rendőri erőkkel és a mentősökkel is találkozik. 
   

A Boulogne-sur-Mer-i ügyészség tájékoztatása szerint 13 migráns vasrudak ütéseitől sérült meg, amikor mintegy száz afgán és eritreai összeverekedett az esti ételosztás során. 
   

A prefektúra szerint a verekedés mintegy száz, kövekkel és rudakkal felszerelt ember között tört ki a  prefektúra calais-i melegedőközpontja mellett, ahol másfél évvel ezelőtt felszámolták a hatóságok a dzsungelnek is nevezett tábort, ahol a 2015-ös menekültválság fellángolása mintegy 8 ezer  migráns gyűlt össze, hogy megpróbáljon átjutni a La Manche brit oldalára. 
   

Ezt megelőzően délután fél 5 órakor négy, 16 és 18 év közötti eritreai migránst egy másik helyszínen meglőttek, életveszélyes állapotban szállították őket a lille-i kórházba. 
 

A lövöldözéssel egyidőben öt kilométerrel arrébb, Marck településen egy második verekedés is volt, amelynek során mintegy 150-200 eritreai támadt húsz afgánra. A prefektúra tájékoztatása szerint a rendőröknek kellett közbelépni, hogy megvédjék az afgánokat. 
   

Egyelőre senkit nem állítottak elő a hatóságok. Az összetűzések előzménye, hogy csütörtök délelőtt a rendőrség megtisztította a környéket, elvette a Calais körül táborozni próbáló migránsok sátrait és letarolta a kunyhókat. A migránsok nem tanúsítottak ellenállást.  
   

Utoljára november 25-én tört ki tömegverekedés a migránsok között Calais környékén, akkor két afgán csoport csapott össze egymással. Lövések is dördültek, öten megsérültek, a hatóságok szerint embercsempészek közötti leszámolás állt a konfliktus hátterében. 
   

A csütörtökihez hasonló verekedés 2017. július 1-én történt, akkor 16-an sérültek meg, egy ember súlyosan, 2016. június 26-án pedig negyven sérültje volt egy tömegverekedésnek. 
   

Január 18-án egy út menti pihenőhelyen súlyosan megkéseltek egy migránst egy verekedésben. Calais környékén a hatóságok szerint jelenleg mintegy hatszáz, a segélyszervezetek szerint legalább nyolcszáz migráns tartózkodik arra várva, hogy illegális módon megpróbáljon átjutni Nagy-Britanniába. Amióta az előző francia kormány másfél évvel ezelőtt közel 8 ezer migránst elszállított több száz vidéki befogadóközpontba, és ledózerolta a sátrakat, újabb tábor kialakulását nem engedélyezik a rendőri erők, de az ételosztás biztosított. A feladatot négy egyesület, az Auberge des migrants, az Utopia 56, az RCK (Refugee community kitchen) és a Salam látja el. Emmanuel Macron államfő január 16-i látogatásán azzal vádolta meg őket, hogy miattuk nem jelentkeznek a migránsok a befogadóközpontokban. Az elnök arra is ígéretet tett, hogy ezentúl az állam fogja finanszírozni és megszervezni a konfliktusokat okozó ételosztást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?