MI5: Oroszország egyre nagyobb stabilitási kockázat

London |

<p>A brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetője szerint a világ elhárító ügynökségeinek figyelme jórészt az iszlám szélsőségre összpontosul, de mind nagyobb fenyegetést jelent a stabilitásra az orosz kiberhadviselés is.</p>

A brit kormány kedden olyan stratégiát jelentett be, amelynek célja képessé tenni Nagy-Britanniát a kibertámadások hasonló eszközökkel történő megtorlására. 

Andrew Parker, az MI5 vezérigazgatója a The Guardian című baloldali brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban kijelentette: Oroszország egyre agresszívabban használja minden állami intézményét külpolitikai céljai elérésére, és eszköztárából nem hiányzik a propaganda, a kémkedés, a felforgató tevékenység és a kiberhadviselés sem. Parker szerint ez a tevékenység egész Európára, így az Egyesült Királyságra is kiterjed.

Hozzátette: az orosz kiberhadviselés célkeresztjében katonai titkok, ipari beruházások, gazdasági információk, kormányzati szakpolitikai, külpolitikai intézmények állnak.

Az MI5 vezérigazgatója szerint úgy tűnik, hogy Oroszország önazonosságának egyre meghatározóbb eleme a szembenállás a Nyugattal. Ez mutatkozik meg Oroszország ukrajnai és szíriai tevékenységében is, de a láthatatlan, nagyhatású elem a kiberfenyegetés - fogalmazott Parker.

Philip Hammond brit pénzügyminiszter ugyancsak kedden, a kiberhadviselés elleni új brit stratégiát ismertető londoni beszédében bejelentette: a brit kormány 1,9 milliárd fontot (több mint 660 milliárd forintot) fordít olyan kapacitások kiépítésére, amelyekkel szintén a kibertérben megtorolható az ilyen jellegű támadás. Hammond szerint az ilyen kiber-ellentámadási kapacitás hiányában Nagy-Britannia "lehetetlen választás elé kerülne: vagy nem vesz tudomást a (kibertámadás) pusztító következményeiről, vagy katonai válaszcsapáshoz folyamodik".

A pénzügyminiszter nem nevezte meg Oroszországot a kiberfenyegetést jelentő országok között, de kijelentette, hogy "ellenséges külföldi tényezők" olyan módszerek kifejlesztésén dolgoznak, amelyekkel működésképtelenné lehet tenni például a brit légiforgalmi irányítást, vagy a teljes brit áramszolgáltató hálózatot.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő keddi nyilatkozatában alaptalannak nevezte azokat a brit nyilatkozatokat, amelyek szerint Oroszország politikája fenyegetést jelent az európai országokra.

Az MI5 vezetője a keddi Guardian-interjúban szólt az iszlám szélsőség jelentette fenyegetésről is. Andrew Parker részletek nélkül elmondta: az elmúlt három évben tizenkét "iszlamista indíttatású" terrorcselekmény-kísérletet sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában. Hozzátette: 33 éve dolgozik az MI5 kötelékében, de ilyen nagyszámú merényletkísérletet még nem tapasztalt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?