Mestrében elfogták a török ügyészt túszul ejtő terroristacsoport egyik emberét

Róma/Isztambul |

<p>Az északkelet-olaszországi Mestre egyik szállodájában hétfőn őrizetbe vettek egy török férfit, akit a március 31-én, Isztambulban egy ügyészt túszul ejtő terroristacsoport toborzójának tartanak.</p>

A 45 éves Unal Erdel jelenleg a velencei börtönben vár arra, hogy az olasz hatóságok kiadják Törökországnak.     A férfi ellen nemzetközi körözés volt érvényben. Az olasz rendőrség azután azonosította, hogy bejelentkezett a mestrei szállodába.     A 2005-től osztrák állampolgársággal rendelkező török férfi a húsvéti ünnepekre érkezett Mestrébe osztrák feleségével és két kiskorú gyermekükkel.     Az olasz hatóságok szerint Unal Erdel annak a török szélsőjobboldali csoportnak a tagja, amelynek két tagja március 31-én az isztambuli bíróságon túszul ejtette Mehmet Selim ügyészt, aki később belehalt sérüléseibe. Unal Erdelt a csoport toborzójának tartják.     A török hatóságok az 1994-es ankarai zavargásokban való részvétel, valamint egy ankarai bank ellen 1995-ben végrehajtott terrortámadás miatt adtak ki ellene elfogatóparancsot.     Angelino Alfano olasz belügyminiszter úgy kommentálta a török férfi elfogását, hogy Olaszországban a húsvéti ünnepekre a lehető legmagasabb biztonsági készültség lépett érvénybe, ami egyebek között a szállodákba érkező vendégek tüzetes ellenőrzését jelentette.  A török hatóságok közösségi oldalakat blokkolnak a megölt ügyész képei miatt A török hatóságok hétfőn elrendelték több internetes közösségi oldal, a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását, hogy meggátolják fényképek terjesztését arról az ügyészről, akit szélsőbaloldali radikálisok múlt kedden túszul ejtettek, majd belehalt szerzett sebeibe. A kormány távközlési hatósága (TIB) a YouTube-ra feltett üzenetében jelezte, hogy "adminisztratív intézkedésként" rendelték el a tilalmat - az első ilyen nagyszabásút az egy évvel ezelőtti óta, amely az iszlám konzervatív kormány elleni korrupciós vádak terjesztésének volt hivatva gátat vetni.    A Hürriyet című napilap internetes oldala szerint az intézkedés egy bírósági döntés nyomán született, amely elrendelte az ügyész fotóját közlő 166 internetes oldal, köztük a Facebook, a Twitter és a YouTube blokkolását.    Mehmet Selim ügyészt egy török radikális szélsőbaloldali csoport két tagja ejtette túszul és tartotta fogva hat órán át az isztambuli bíróságon március 31-én. A túszejtők föltették a netre foglyuk fényképét halántékához szorított pisztollyal. A rendőrség, miután bentről lövéseket hallott, megrohanta az épületet, és végzett a két támadóval. A túsz kiszabadult ugyan, de életveszélyes állapotban szállították kórházba, s ott belehalt sebeibe.    A török igazságügyi szervek már másnap vizsgálatot indítottak négy újság ellen azzal a váddal, hogy hírportáljukon vagy a lap hasábjain közölték az említett fotót.    Az ügyész vezette a vizsgálatot egy tizenéves fiú halála ügyében, akit a tavaly márciusi kormányellenes tüntetések idején a rendőrök sebesítettek meg. A fiú kómába esett, és néhány hónappal később meghalt. A szélsőbaloldali csoport azt követeli, hogy a fiút halálosan megsebesítő rendőr a nyilvánosság előtt, a televízióban tegyen vallomást, és állítsák "népbíróság" elé. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?