Merkel meggyengült, de győzött

Berlin |

<p>Az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, de támogatottsága nagymértékben csökkent, és a koalíciós társé, a szociáldemokrata párté (SPD) történelmi mélypontra süllyedt, a Bundestag harmadik számú ereje pedig az újonc AfD - mutatták ki az urnazárás utáni első eredménybecslések.&nbsp;</p>

Az ARD és a ZDF országos köztelevíziók megbízásából a részeredmények alapján készített becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 32,7-33,3 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel ezelőtti 41,5 százalékkal.

Horst Seehofer csak Bajorországban induló pártja, a CSU a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye

Az SPD 20,2-20,8 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalék után. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 23 százalék volt. 

Ellenzékben a szociáldemokraták

Az uranzárás utáni első nyilatkozatában Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak. A Bundestag-frakció eddigi vezetőjével Thomas Oppermann-nal közösen adott sajtónyilatkozatban mindketten hangsúlyozták, hogy továbbra is Martin Schulz pártelnöknek kell vezetnie a pártot. "Együtt győzünk, együtt veszítünk" - hangoztatta Oppermann.

Az exit pollok alapján a kisebb pártok mind erősödtek, és az új Bundestagban az eddigi öt helyett hét párt szerez képvsieletet.

Az eddigi ellenzéki pártok közül a Zöldek szerepeltek jobban, támogatottságuk a 2013-ban szerzett 8,4 százalékról 9,2-9,4 százalékra emelkedett.

Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) a négy évvel ezelőtti 8,6 százalék után a szavazatok 8,9 százalékát gyűjtötte össze.

Hajtóvadászat Merkel ellen

A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 13,2-13,4 százalékos eredménnyel debütál a szövetségi parlamentben.

Alexander Gauland, a párt kampányát vezető egyik úgynevezett csúcsjelölt azt mondta, hogy Bundestag-pártként "hajtóvadászatot" indítanak Angela Merkel ellen, és "vissza fogják szerezni az országot" a németeknek.

A 2013-ban kiesett piacpárti, jobboldali Szabad Demokrata Párt (FDP) 10,1-10,5 százalékkal jut vissza a Bundestagba.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"288942","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Schulz elismerte az SPD vereségét

Elismerte vereségét a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője, egyúttal határozottan kizárta egy újabb nagykoalíció lehetőségét.

"Nehéz és keserű nap a mai a német szociáldemokrácia számára. A párt sok hagyományos támogatóját képtelen volt megtartani" - mondta az SPD kancellárjelöltje az exit poll eredmények közzététele után. Hozzátette: "teljesen egyértelmű, hogy a választók az ellenzéki politizálásra adtak a pártnak felhatalmazást".

Schulz elmondta: a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottságának emelkedése "különösen lehangoló". Az AfD sikere fordulópontot jelez, és azt mutatja, hogy a menekültválság továbbra is megosztja az országot. "Ami egyesek számára nagyszerű, emberséges cselekedet, az másoknak fenyegetést jelent. Nem sikerült meggyőznünk az embereket arról, hogy Németország elég erős ahhoz, hogy senkit ne hagyjon sorsára" - fogalmazott Schulz.

A szociáldemokrata párt támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt: az exit poll szerint a párt a szavazatok 20-21 százalékát szerezte meg.

Martin Schulz a vereség ellenére továbbra is az SPD vezetője marad. A pártelnök bejelentette: decemberben ismét jelöltként indul az elnökségért.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"288940","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP felvétel","class":"media-image","height":"349","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Merkel: a CDU/CSU elérte stratégiai célját

Elérte stratégiai célját a CDU/CSU jobbközép pártszövetség a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - mondta Angela Merkel kancellár, a pártszövetség vezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában. 

Hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben ugyan mindenki jobb eredményre számított, de egy igen nehéz kormányzati ciklus után mégis a CDU/CSU szerezte messze a legtöbb szavazatot, megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra, és nélküle nem lehet kormányt alakítani.

Kiemelte: 12 év kormányzás után "minden, csak nem magától értetődő", hogy egy párt a legerősebb erő marad.

Hangsúlyozta, hogy alaposan elemzik majd a választási eredményt, és mindent megtesznek majd azért, hogy visszanyerjék a pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz átállt választókat. Ezt az AfD-szavazók aggodalmainak, félelmeinek komolyan vételével, és mindenekelőtt "jó kormányzati munkával" akarják elérni - mondta.

A CDU/CSU az első eredménybecslések szerint története legrosszabb eredményét érte el, a szavaztok 33,1-33,2 százalékát érte el.

Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 33,8 százalék.

Az Angela Merkel vezette CDU csak Bajorországban induló testvérpártja, a CSU a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye.

Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök a CSU müncheni eredményváró rendezvényén elmondta: a választási eredmény "súlyos csalódás".

Az AfD-re utalva hozzátette: "támadási felület nyílt" a CDU/CSU-tól jobbra. Ezt a felületet kemény küzdelemmel, határozott állásfoglalásokkal kell bezárni - hangsúlyozta.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?