Merényletre készült, elfogták

Párizs |

<p><span style="font-size: 12px;">Előállítottak egy házi őrizetben lévő radikális iszlamistát a dél-franciaoszági Carcassonne-ban, akit azzal gyanúsítanak, hogy amerikai és orosz turisták elleni erőszakos cselekményre készült - erősítették meg csütörtökön rendőrségi források a La Dépeche du Midi című regionális lap értesülését.</span></p>

A skizofrénnek tekintett és radikalizmusa miatt nyilvántartott 22 éves férfi a novemberi párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot kezdete óta házi őrizetben volt a dél-franciaországi l'Isle-Jourdain nevű településen található otthonában. 

A titkosszolgálat emberei hétfőn vették őrizetbe a carcassonne-i pályaudvaron, ahol egy kisebb kalapácsot és egy kést találtak nála. Rendőrségi források szerint azt mondta, hogy amerikai és orosz turistákra akart támadni. 
   
A lap úgy tudja, hogy rendőrök elleni tervezett merényletet is említett.
    
A Franciaországban született férfi 2014-ben tért át az iszlám hitre, azóta az internet segítségével radikalizálódott. 
    
Az I-télé francia hírtelevízió rendőrségi forrása szerint a hét eleji Párizs közeli kettős rendőrgyilkosság feltételezett elkövetőjéhez hasonló típusú iszlamistáról van szó, aki végiggondolt terv és különösebb előkészítés nélkül hirtelen döntötte el, hogy emberekre támad.  
    
A gyanúsítottat hétfő óta Toulouse-ban tartják őrizetben, kihallgatása maximum 96 órán át tarthat, utána elképzelhető, hogy átszállítják a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?