Merénylet Brüsszelben – ezúttal csak az elkövető halt meg

Brüsszel |

<div>Meghalt a Brüsszel központi pályaudvarán elkövetett merényletkísérlet elkövetője &ndash; közölte a belga ügyészség.</div>

Az egyelőre ismeretlen férfi a pályaudvar pénztárainál hozta működésbe kedden késő este a nála lévő robbanószerkezetet, amikor a katonai járőr felfigyelt rá. A La Libre Belgique napilap arról számolt be, hogy szemtanúk egy Allahu Akbar! (Allah a leghatalmasabb) kiáltást hallottak, majd egy robbanást és lövéseket. A közelben járőröző katonák pedig meglőtték a támadót. A hatóságok az eset miatt kiürítették Brüsszel főterét, az odavezető utcákat, valamint a központi pályaudvart. Mint az ügyészség később közölte, ez utóbbi intézkedést elővigyázatosságból hajtották végre. Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette, hogy egy kisebb robbanás történt. Szemtanúk beszámolója szerint érezhető volt a robbanás keltette légnyomás, de mint a hatóságok közölték, nincsenek áldozatok vagy sebesültek. Ugyanakkor pánik tört ki a helyiekkel és turistákkal zsúfolt környéken, ahová a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki. Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője bejelentette, hogy meghiúsított terrortámadásként kezelik az esetet. A belga főváros több pályaudvarán felfüggesztették a vonatközlekedést, a metróvonalakat lezárták és a buszok sem közlekedtek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?