Melania Trumpnak köszönhetően fellendült a szlovén turizmus

Ljubljana |

<p>A szlovéniai származású amerikai first ladynek, Melania Trumpnak is köszönhetően az elmúlt évben jelentősen megélénkült az idegenforgalom a kis európai országban.</p>

A szlovén Statisztikai Hivatal kedden közzétett jelentése szerint tavaly összesen négymillió külföldi látogatott el a kétmillió lakosú Szlovéniába. Ez tíz százalékkal több, mint 2015-ben. Az egy éjszakát az országban töltő amerikai turisták száma 2016-ban ugyancsak tíz százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A külföldi turisták közül a legtöbben Olaszországból érkeztek, de tíz százalék fölött volt az osztrák és a német látogatók száma is. Magyarországról az összes külföldi vendég 3,2 százaléka utazott Szlovéniába.

A szlovén utazási irodák "Melania Trump nyomában"-ajánlattal kínálnak különleges túrákat az érdeklődőknek, amelyeken bemutatják azokat a helyeket, ahol a first lady Amerikába költözése előtt élt. Az amerikai elnök felesége húszévesen hagyta ott hazáját, hogy modellkarrierjét egyengethesse.

"Üdvözöljük az új amerikai first lady hazájában!" - ezzel a köszöntéssel fogadja az alpesi ország természeti szépségeit bemutató honlap is a látogatókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?