Megtartják az olimpia miatt elhalasztott amerikai-dél-korei hadgyakorlatokat

Dél-Korea hadgyakorlat
Washington/Szöul |

Április elsején kezdődnek az amerikai és a dél-koreai hadsereg szokásos évi nagyszabású hadgyakorlatai, amelyeket a phjongcshangi téli olimpia miatt halasztottak el - jelentette be kedden az amerikai és a dél-koreai védelmi minisztérium.

A Key Resolve és a Foal Eagle fedőnevű hadgyakorlat megtartásáról James Mattis amerikai és Szong Jong Mo dél-koreai védelmi miniszter hozott döntést - közölték. A szűkszavú közleményből nem derül ki, hogy a hadgyakorlatok meddig tartanak és mekkora katonai kontingenst, milyen haditechnikát vonultatnak fel rajtuk.

A hadgyakorlatok menetrendjéről és helyéről már értesítették Észak-Koreát, tudomására hozva, hogy nem jelentenek biztonsági veszélyt számára, és lényegében védelmi jellegűek.

Washington és Szöul januárban döntött arról, hogy a téli olimpia miatt elhalasztják az általában február végén, március elején kezdődő hadgyakorlatokat. A phjongcshangi téli olimpia utáni paralimpia vasárnap ért véget.

Phenjan a korábbi években határozottan ellenezte a hadgyakorlatok megtartását, álláspontja szerint a manőverek ellene irányulnak. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ugyanakkor március elején közölte a Phenjanba látogató dél-korai küldöttséggel, hogy megérti Szöul álláspontját, amely szerint lehetetlen leállítani vagy még távolibb időpontra tolni az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat. Elemzők szerint a szárazföldi hadgyakorlatok várhatóan április végéig befejeződnek, mert akkor találkozik Mun Dzse In dél-koreai államfő Kim Dzsong Unnal.

Az év eleje óta az enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Részben a téli olimpia által nyújtott alkalmat kihasználva Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. A szöuli elnöki hivatal bejelentette, hogy Mun és Kim április végén találkoznak az 1953-as fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. Több mint egy évtizede nem tartottak legfelsőbb szintű tanácskozást Dél-Korea és Észak-Korea között. A phenjani vezetővel Donald Trump amerikai elnök is tárgyalni készül, találkozójukra várhatóan május végéig sor kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?