Megtalálták az ellopott auschwitzi feliratot

Varsó |

<p>Megtaláltak az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bejárata fölé erősített hírhedt náci jelmondat feliratát, amelyet a minap loptak el ismeretlen tettesek - közölte hétfőre virradóra a lengyel rendőrség.</p>

Katarzyna Padlo rendőrségi szóvivő szerint a feliratot Észak-Lengyelországban találta meg a rendőrség. Őrizetbe vettek öt, 25 és 39 év közötti férfit, és Krakkóba viszik őket kihallgatni. Egy másik rendőrségi szóvivő, Dariusz Nowak azt mondta, hogy a fémfeliratot szavakra vágva, három részben találták meg.

A rendőrség hétfő reggel tájékoztatja a nyilvánosságot az ügy részleteiről.

Az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) vasból készült feliratot péntekre virradóra szerelték le az egykori haláltábor bejárata felől. A rendőrség nagy erőkkel kereste a tetteseket, 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre. Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum vezetése ideiglenesen másolattal pótolta az eredeti feliratot.

A bűncselekményt európai és izraeli vezetők egyaránt elítélték.

Különböző becslések szerint 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik Auschwitzba (lengyelül Oswiecim). Túlnyomó többségük zsidó volt, és gázkamrákban pusztult el. Minden harmadik áldozat magyar volt. A náci koncentrációs táborokba hurcolt 437 ezer magyar zsidó 15 ezer kivételével mind Auschwitz-Birkenauba került, ahol becslések szerint 360-390 ezret öltek meg közülük. Az "Arbeit macht frei" felirat a holokauszt egyik jelképévé vált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?