Megölt egy képviselőjelöltet az Iszlám Állam Irakban

Iszlám Állam
Bagdad |

Megöltek egy parlamenti képviselőjelöltet az iraki Moszul térségében hétfőn, pár nappal a hétvégére kiírt általános választások előtt. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta. 

Farúk Zarzúr al-Dzsubúri képviselőjelöltet az iszlám szunnita ágát követő lakosság központja, az IÁ korábbi iraki fellegvára, Moszul térségében lévő otthonában ölték meg hajnalban. 

Dzsubúri az iraki elnökhelyettes, az Ijád Allávi vezette Nemzeti Szövetség párt listáján szerepelt.

Az IÁ a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson közzétett üzenetben közölte, hogy a szervezet végzett a "hitetlen" képviselőjelölttel.  

Az Iszlám Állam 2014-ben elfoglalta Irak területének mintegy egyharmadát, fellegvárának pedig a főként szunniták lakta Moszult tette meg. Az iraki hadsereg 2018-ra katonai szempontból megsemmisítette a dzsihadista szervezetet, amely így gerilla-hadviselésre tért át, és egyebek mellett az iraki parlamenti választások akadályozásán fáradozik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?