Megnyitották a Burning Man fesztiválról kivezető utat, több tízezer fesztiválozó indulhatott útnak

VIDEÓ: Elárasztotta az eső a Burning Man fesztivált – az emberek a sivatagban ragadtak

A Burning Man nevadai fesztivál szervezői hétfőn megnyitották a rendezvény helyszínéről kivezető utat, így több tízezer fesztiválozó vághatott neki, hogy elhagyja a szokatlan esőzések nyomán sártengerré változott területet. Újra megnyitották emellett a környékbeli Black Rock City ideiglenes, a fesztiválozókat kiszolgáló repülőterét is.

Az időjárási viszonyok miatt a Burning Manre érkezők napokra a fesztivál helyszínén rekedtek, mégpedig egyre romló higiéniai körülmények között, mert az esőzés után szervezők csak hatósági és mentőjárműveket közlekedését engedélyezték.

A döntés nyomán máris hatalmas forgalmi dugó keletkezett a mintegy 8 kilométeres kivezető úton, mely a legközelebbi autópályához csatlakozik. A sár és a dugó miatt a fesztiválról az autópályáig tartó út jelenleg akár öt órát is igénybe vehet.

A szervezők arra kérték a kijutni igyekvőket, fontolják meg az esetleges keddi indulást, hogy elkerüljék a további torlódásokat.

A mintegy 64 ezer fesztiválozó közül azonban bőven akadhatnak olyanok is, akik végül úgy döntenek, maradnak még egy éjszakát, és megvárják a fesztivált hagyományosan lezáró, eredetileg vasárnapra tervezett tűzijátékot, illetve egy ilyekor szokásos, több méter magas, fából készült figura elégetését.

A 80-as évekre visszanyúló Burning Man fesztivált 1991 óta rendezik a nevadai sivatagban egyfajta ellenkulturális rendezvényként hirdetve, ami szembe megy a népszerű kultúra irányzataival. A kezdeti évekkel szemben, amikor kifejezetten underground művészeti esemény volt, a fesztivál az elmúlt években egyre divatosabb a nyugati parti értelmiségi elit körében, és ennek megfelelően növekedtek a jegyárak is, melyek mára akár az 575 dollárt is elérhetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?