Megkezdődtek a légicsapások Szíria területén

Washington |

<p>Az Egyesült Államok és a vele szövetséges országok megkezdték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai elleni légicsapásokat Szíria területén - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.</p>

"Meg tudom erősíteni, hogy az amerikai hadsereg és a partnerországok erői katonai hadműveletet hajtanak végre az IÁ terroristái ellen Szíriában, vegyesen vadászgépekkel, bombázókkal és Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel" - közölte John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.

Kirby hozzátette: tekintettel arra, hogy jelenleg is zajló műveletről van szó, egyelőre más részletekkel nem szolgálhat. Későbbre ígért több információt. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes közölte a Reuters brit hírügynökséggel, hogy arab partnerországok is segédkeznek a légi hadjáratban. Állítólag Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Bahrein vesz részt a hadműveletben, és Katar támogatást nyújt hozzá.

Hírügynökségi információk szerint a támadások magyar idő szerint hajnali 2.30-kor kezdődtek, és a légi hadjárat első hulláma mintegy másfél órás volt, de a hadművelet várhatóan több órán át fog tartani. A szíriai külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy előzetes tájékoztatást kapott az amerikai támadásról. Az állami tévé adásában idézték a dokumentumot, amely szerint "Az amerikaiak értesítették Szíria ENSZ-képviselőjét, hogy légicsapásokat indítanak az IÁ terrorszervezet ellen (a Szíria északi részén fekvő) Rakka városánál".

Egy neve elhallgatását kérő washingtoni tisztségviselő azt mondta, hogy mintegy húsz célpontot vettek célba, és legalább egy, a térségben - a Perzsa-öbölben vagy a Vörös-tengeren - állomásozó hadihajóról indítják a Tomahawkokat. John Kirby szerint a légicsapások megkezdéséről hétfőn hozott döntést az amerikai légierő parancsnoksága, Barack Obama elnök felhatalmazásával összhangban.

Barack Obama szeptember 10-én jelentette be, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az  IÁ elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.

Az Egyesült Államok légiereje eddig csak Irak területén támadta az Iszlám Állam állásait, több mint 190 légicsapást hajtott végre az augusztus 8-án kezdődött hadjáratban. Amerikai katonai vezetők korábban azt mondták, hogy a 31 ezer fősre becsült dzsihadista fegyveres szervezet kétharmada Szíria területén van. A készülő szíriai légicsapások kérdését Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn megvitatta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, és úgy foglalt állást, hogy Damaszkusz beleegyezése nélkül nem szabad légi hadjáratot indítani.

Az ENSZ-ben egyelőre nem reagáltak a szíriai légi támadásokra. Farhan Hak, az ENSZ-főtitkár szóvivő-helyettese közölte, hogy a világszervezetnek pontos információkat kell kapnia arról, ami Szíriában történik, és csak azután reagál rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?