Megkezdődött a francia katonai beavatkozás a Közép-afrikai Köztársaságban

Párizs |

<p>Az első francia erősítés megérkezett Banguiba, s ezzel ténylegesen megkezdődött a francia katonai beavatkozás a Közép-afrikai Köztársaságban - jelentette be pénteken Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az RFI közszolgálati rádióban.</p>

Laurent Fabius külügyminiszter a France Info hírrádióban jelezte, hogy az afrikai országban a hét végéig megduplázzák, összesen 1200-ra emelik a francia katonák számát. "Jelenleg valamivel több, mint 650-en vannak és a hét végéig megduplázzuk őket" - mondta a francia diplomácia vezetője.      "A művelet megkezdődött azzal, hogy a francia erők, amelyek eddig a Bangui repülőtéren várakoztak, az éjszaka óta a városban járőröznek" - mondta a védelmi miniszter. Hozzátette, hogy csütörtök este a francia hadseregnek egy újabb egysége, mintegy 150 francia ejtőernyős katona érkezett Libreville-ből Banguiba, s a nap folyamán egy helikopterkontingenst is átirányítanak a térségbe.    Le Drian kifejtette, hogy a már helyszínen tartózkodó afrikai erők megerősítésére érkező francia katonák feladata "a minimális biztonság" megteremtése annak érdekében, hogy a "humanitárius beavatkozása lehetővé váljon". A franciák "az utcákat és a nagyobb útvonalakat őrzik, hogy az emberek legalább a kórházba el tudjanak menni" - mondta a miniszter. Ezzel párhuzamosan a franciák azt is lehetővé teszik, hogy "az afrikai erők fenntartsák a biztonságot az ország területén, amíg megtörténik a politikai átmenet" - tette hozzá.    A külügyminiszter az átmenetről úgy vélte, hogy a puccsal hatalomra került Michel Djotodiának egyelőre a helyén kell maradnia.         "Vitatható körülmények között érkezett, hiszen ő maga volt a (lázadó) Séléka szövetség vezetője. Aztán feloszlatta a Sélékát, amely valójában nem oszlott fel" - hangsúlyozta Fabius. Szerinte ugyanakkor "a Közép-Afrikában jelenleg meglévő nehézségeket" felesleges az elnök kiiktatásával növelni. "Nincs szükségünk további nehézségekre" - vélte a francia diplomácia vezetője.          A Közép-afrikai Köztársaságot a Séléka szövetség lázadóiból megalakult kormány irányítja azóta, hogy márciusban több ezer fegyveresük megszállta Banguit, eltávolították a hatalomból Francois Bozizé államfőt, és az elnöki tisztséget a lázadók koalíciójának vezetője, Michel Djotodia vette át.    A hatalmon lévő Séléka tagjai rendszeresen követnek el rémtetteket Banguiban: gyilkolnak, nőket erőszakolnak meg, kirabolják a segélyszervezeteket és az árvaházakat. A súlyos jogsértések miatti felháborodás nyomán vidéken pár hónapja keresztények saját fegyveres mozgalmat hoztak létre. Ennek tagjai többnyire falusi lakosok, akik vadászpuskákkal és bozótvágó késekkel próbálják közösségeiket megvédeni a Séléka támadásaitól, de harcosaik számos vérengzést is elkövettek muzulmán civilek ellen.    Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön adta meg a felhatalmazást Franciaországnak és az Afrikai Uniónak a katonai beavatkozásra a rend helyreállítása és a civil lakosság védelme érdekében. Ezt követően Francois Hollande francia államfő este bejelentette, hogy Franciaország azonnal akcióba lép.    José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - aki a délután kezdődő Franciaország-Afrika csúcstalálkozóra érkezett Párizsba - üdvözölte a francia beavatkozást, valamint jelezte: az Európai Unió további 50 millió euróval (15 milliárd forinttal) támogatja az afrikai erőket.     "Üdvözölöm Franciaország kezdeményezését és bátorságát. Franciaország nagy felelősséget vett magára, amelyet európaiként valamennyiünknek támogatnunk kell" - fogalmazott Barroso. Hozzátette: "További 50 millió eurót irányoztunk elő az afrikai misszió támogatására. Ez konkrét válasz a nemzetközi közösség és az afrikaiak várakozásaira". Az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az Európai Unió eddig 225 millió eurót utalt át fejlesztési támogatásként és 20 millió eurót humanitárius segély formájában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?