Mégis megtartják Szingapúrban a Trump–Kim Dzsong Un-csúcstalálkozót

Trump észak-korea
Washington |

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy mégis megtartják az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót június 12-én Szingapúrban.            

Az elnök a Fehér Házban a tervezettnél hosszabb ideig, csaknem egy órán keresztül folytatott megbeszélést Kim Jong Csollal, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökével, akit Kim Dzsong Un jobbkezeként tartanak számon.

Kim Jong Csol Kim Dzsong Un levelét hozta az amerikai elnöknek, aki az újságíróknak „nagyon kedves, nagyon érdekes” levélnek minősítette, bár hozzátette: a levelet még nem tanulmányozta át. Mint mondta: Phenjan akarja az atomfegyver-mentesítést, de a júniusi csúcstalálkozó valószínűleg csak az első lesz az erről szóló találkozók sorában. Trump fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Kínának nagyon jelentős szerepe volt a csúcstalálkozó létrehozásában.         „Megállapodást fogunk kötni, most megindítjuk az ehhez vezető folyamatot” – fogalmazott Trump, és hitet tett amellett, hogy ezt a tárgyalássorozatot siker koronázza. Az egyik újságíró felvetésére Trump elmondta, hogy a megbeszélésen nem kerültek szóba emberi jogi kérdések. Trump hozzátette: alig várja a napot, amikor feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat. Újabb büntetőintézkedések „százai készültek el”, de ezeket az amerikai kormány most már visszatartja.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: nem hiszi, hogy az Egyesült Államok túl sok pénzt fektet majd Észak-Korea megsegítésébe, véleménye szerint Dél-Korea lesz az, amely jelentős összegekkel siet majd Phenjan segítségére.  
 

Trump kitért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójára Kim Dzsong Unnal, és mint fogalmazott, nem tetszett neki.  
Szerinte Kim Dzsong Un irányításával fontos átalakulásokra kerülhet sor Észak-Koreában.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?