Megfékezték a nyugat-csehországi erdőtüzet

erdőtűz k

Három heti küzdelem után a tűzoltóságnak sikerült megfékeznie a nyugat-csehországi České Švýcarsko (Cseh Svájc) Nemzeti Parkban pusztító erdőtüzet, amely az eddigi legnagyobb erdőtűz volt Csehországban – közölte Lukáš Marvan, a tűzoltóság szóvivője pénteken délután a Twitteren.

„Nyílt tűz már sehol sincs, ezért az egész területet pénteken délután átadtuk a nemzeti park igazgatóságának” – írta Lukáš Marvan. Hozzátette: miután nem zárhatóak ki lappangó tűzfészkek, biztonsági okokból az egész területet augusztus végéig tűzoltók fogják felügyelni. Mintegy 40 hivatásos tűzoltóról, néhány tucatnyi önkéntes tűzoltóról és megfelelő műszaki eszközökről van szó – jegyezte meg a szóvivő.

Vladimír Vlček, a cseh tűzoltóság vezérigazgatója szerint a leégett területet néhány hétig drónokkal és hőkamerákkal is figyelik. A vezérigazgató szerint az elmúlt évtizedekben példátlan nagyságú csehországi erdőtűz 1100 hektárnyi területet pusztított el, megfékezésére mintegy hatezer tűzoltót és több mint 400 műszaki eszközt mozgósítottak, köztük majdnem húsz helikopter és speciális repülőgép.

„A tűzoltók nagyon nehéz terepen dolgoznak, a bevetett egységeket gyakran kellett cserélni, ezért volt szükség nagy számú emberi erőre és technikára” – szögezte le a tűzoltóság parancsnoka.

Az erdőtűz miatt a régió öt településéről mintegy ötszáz embert telepítettek ki. Két településre már korábban visszatérhettek az emberek, míg a három továbbira fokozatosan, hatósági engedéllyel lehet majd visszatérni. Az elhagyott házakat a rendőrség és a tűzoltóság felügyeli.

Továbbra is zárva van a Hrensko cseh-német határátkelő. A nemzeti park néhány része a jövő héten megnyílik a turisták előtt. Éjszaka az egész terület zárva lesz.

Szakértői becslések szerint az erdőtűz több száz millió koronás kárt okozott, ezek nagyságát azonban csak az erdőtűz teljes leküzdése után lehet majd pontosítani. Az erdőtűz keletkezésének okát szakértők vizsgálják, egyelőre erről nem nyilatkoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?